gennaro logo new

2017. június 26.

Az idei tanévzáró nagyon vidám hangulatban telt. Részben azért, mert az utolsó tanítási napot követően a nyári tábor élménydús programjai felhőtlen szórakozásban részesítették a gyermekeket, fiatalokat, részben azért, mert a végzős szakképző osztályok sikeresen levizsgáztak. Ezen a napon gondtalanul lehetett várni a tanév lezárásának hivatalos bejelentését.

2017. június 07.

Már hagyománynak számít intézményünk életében, hogy a tavaszi időszakban sportnapot tartunk a „Kihívás napja" alkalmából.
Idén első alkalommal neveztünk a Magyar Szabadidősport Szövetség által meghirdetett Kihívás Napja sporteseményre, melynek célja az iskolák tanulói figyelmének felhívása a sportra, a közösségi játékokra, az egészséges életmódra, kedvteremtés a rendszeres sportoláshoz.

2017. május 19.

Gyógypedagógiai Intézmények Kulturális Fesztiválja kiállta az idő próbáját, hiszen 43 évvel ezelőtt, 1974-ben rendezték meg először néhány gyermek részvételével. Most, ezen a gyönyörű tavaszi napon 33 intézmény 650 tanulója, 284 kísérővel volt a vendégünk. Öt művészeti ágban (zene - énekkar, vers- és prózamondás, mesejáték, báb, tánc) 173 produkciót tekinthettünk meg, minden résztvevő nagy gyönyörűségére.

2017. május 03.

2016-ban a mi iskolánk nyerte a Hegyvidéki Önkormányzat és a MOL Multipont program pályázatát, amelynek során kétmillió forint támogatást kaptunk tanulóink fejlesztő eszközökkel történő ellátására. Pokorni Zoltán polgármester úr és Szollár Domokos a MOL kommunikációs igazgatója jelenlétében az adományozásra ma került sor.

2017. április 30.

Alapos felkészülés és izgatott várakozás előzte meg a Ki mit tud? vetélkedőt, melyet április 27-én rendeztünk meg. A 14 színvonalas produkció között volt vers, tánc, ének, zene és mesejáték is. A zsűri döntése után egy fergeteges buli következett, ahol a diákok kipihenhették a fáradalmakat.

2017. március 05.

Ismét beköszöntött a tavasz a „Tündérországba". Az elnevezést Ammerné Nagymihály Emíliától, iskolánk igazgatójától kölcsönöztem, aki egy korábbi cikkében így méltatta ligetes udvarunkat.
Amíg kertünk fehér csipkeruháját zúzmarából, hóból, jégből a természet alkotta, addig virágos, tavaszi öltözékének összeállítását szorgos gyermeki kezek munkája is segíti.
Az udvaros és háztartástan szakos fiatalok gyakorlati foglalkozásaik során órákat töltenek a kertben. Az osztályközösségek saját ágyásaikat gondozzák. Dicséretet érdemlő aktivitásuk eredménye önmagáért beszél.

2017. március 06.

Nagy az öröm a felnőttek és tanulóink körében is. Elkészült a felújított tankonyhánk. 20 éves elavult konyhánkat 2017-ben sikerült XXI. századi, minden igényt kielégítő tankonyhává átalakítani, melyben gyermekeink képességeik szerint elsajátíthatják a minél önállóbb életvezetéshez szükséges konyhatechnikákat. Megtanulják a konyhai eszközök használatát, azok tisztántartását, a konyha takarítását, a konyhai hulladékok szelektív gyűjtését és a legfontosabbat: egyszerűbb ételek elkészítését. Az ételkészítéshez az alapanyagok előkészítését, az ízléses tálalás fortélyait, a kulturált étkezés szabályait.

2017. február 09.

Vannak olyan programok iskolánk életében, amelyet a gyerekek, fiatalok már akkor elkezdenek várni, amikor éppen hogy véget ért. Ilyen esemény a farsang, amelyre ebben az évben is lázasan készülődtek tanulóink.
A mulatságot az ötletesebbnél ötletesebb maskarák, osztályprodukciók felvonulása nyitotta. Három tagú zsűri értékelte a jelmezeket. Amíg az eredmény megszületett, addig a gyerekek a mulatság elengedhetetlen „kellékét" a farsangi fánkot falatozták.

2016. december 24.

Hófehér varázslatba öltözött a természet a téli szünet előtti utolsó napokra, így a karácsonyi teadélutánunkra érkezőket mesebeli táj fogadta.
Varázslatban bent sem volt hiány, hiszen a színjátszó kör Didergő király előadásán a hang-, fény- és digitális technika szinte valamennyi kellékét felvonultattuk. A kandallóban tűz lobogott, az ablakból látszott a hóesés, a hang és fény effektek pedig fokozták az előadás nagyszerűségét.
A szeretetről szólt minden ezen a délutánon.

2016. december 06.

Ma reggelre a mi iskolánkba is megérkezett a várva várt Mikulás. A szakiskolai osztályokban az ablakba volt készítve a sok-sok finomsággal megrakott csomag. A mi iskolánkban az összes gyerek nagyon jó lehetett egész évben, mert mindenki kapott ajándékot.

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech