Fenntartó:
Közép-Budai Tankerületi Központ
„Söndörgetünk, csicsogtatunk”
2014. április 25.
Minden ember múltjához és jelenéhez tartoznak olyan szavak, melyeket ha meghall, akkor egy pillanatra megáll és életének arra a kis szeletkéjére emlékszik vissza, amit a hallott szó felelevenít benne. Ilyen a szerelem, társ, gyermek, küzdelem, öröm, bánat, hit és még sorolhatnám. A magyar nyelv gyönyörű és szerencsére él bennünk az a hagyományainkat megőrző tenni akarás, ami a régi szavaink továbbélését is segíti.
A Budavári Palotában jártunk
2014. április 24.
2014. április 10-én a kollégiumi diákok egy része múzeumpedagógiai programon vett részt. A középkori vár és emlékei című kiállítást tekintettük meg a Budapesti Történeti Múzeum alagsorában.
Húsvét
2014. április 19.
A feltámadás ünnepe alkalmából az Intézmény tanulói és dolgozói nevében áldásban gazdag Húsvéti Ünnepeket kívánok a honlap minden kedves látogatójának!
Ammerné Nagymihály Emília
igazgató
Megemlékezés
2014. április 16.
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján iskolai ünnepség keretében virágot helyeztünk el a Verolino szobornál. Mint ahogy már Honlapunkon hírt adtunk róla, Angelo Rotta érsek, apostoli nuncius és jogtanácsosa, Gennaro Verolino Budapesten tevékenykedtek a nácizmus idején. Mindketten helyet kaptak a Jad Vashem emlékhelyen a népek igazai között, hiszen az üldöztetés idején számos zsidó honfitársunk életét mentette meg a két vatikáni olasz diplomata.
Húsvétváró „Kapcsolda” program
2014. április 16.
2014. április 9-én húsvétváró „Kapcsolda" programon vehettek részt diákjaink. Segítőink a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból érkeztek. Három helyszínen különböző kézműves foglalkozásokon, három csoportban folyt a munka.
Az egyik helyszínen tojást festettek, de készült kukoricacsuhéból és szalmából tojástartó, papírból és vattából pedig kisbárány is. A vendégül látott diákok és tanáraik nagyon lelkesen, figyelemre méltó segítőkészséggel irányították és segítették tanítványaink munkáját.
Az akadálypálya mindent vitt
2014. április 14.
2014. április 10-én a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkatársai a TÁMOP 2.4.8-12/1-2012-0001 „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése" című kiemelt projekt keretében ingyenes lakossági fórumot tartottak intézményünk speciális és készségfejlesztő speciális szakiskolai növendékeinek a munkavállalók tájékozottságának, tudatosságának növelése témában.
„Önmaga lehessen"
2014. március 25.
„A gyerek olyan, mint egy sűrűn teleírt pergament, tele van első látásra megfejthetetlen hieroglifákkal, írásjelekkel, melyeket fel tudunk oldani vagy egyéni tartalommal megtölteni. Én mégis azt kérdezem, hogyan segíthetném abban, hogy önmaga lehessen?"
Janusz Korczak
(gyógypedagógus, író)
Felhívás
2014. március 20.
A Kormányhivatal felhívása a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozásáról.
(Megtekinthető a képre kattintva)
Látogatás a Zsinagógában
2014. március 19.
2014. március 18-án iskolánk 11 tanulója a II. kerületi Frankel Leó utcai Zsinagógába látogatott.
Az indulás előtt Károly bácsi megismertette a gyerekekkel a holokauszt fogalmát.
Verő Tamás, a zsinagóga rabbija már kint várt minket az épület előtt, nagyon kedvesen fogadott bennünket. Miután betértünk a Zsinagógába, a fiúk kipát kaptak a fejükre, hogy a zsidó szokásoknak megfelelően léphessenek be. A rabbi megismertetett minket a zsidó étkezési és imádkozási szokásokkal, ízelítőt kaptunk a héber nyelv hangzásából. Megnézhettük, megtapinthattuk az állatbőrre tintával írott imatekercseket.
„A hazafias költészet a magyar irodalomban” budapesti versmondó verseny
2014. március 17.
Az idei évben 19. alkalommal, március 12-én rendezte meg a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium a budapesti versmondó versenyt.
1996 óta minden év márciusában „A hazafias költészet a magyar irodalomban" címmel rendezik meg ezt a rendezvényt, amelyen négy korcsoportban indulhattak a diákok a témához igazodó egy szabadon választott verssel. A szakmai zsűri színművészekből, írókból, pedagógusokból és intézményvezetőkből állt.
Iskolánkat Maszlag Mihály képviselte a rangos szavalóversenyen.