2014. július 16.
Az 2013/2014-es tanév utolsó napja, június 13. hagyományainkhoz híven a ballagásról és az ünnepélyes tanévzáróról szólt.
Azok, akik befejezték tanulmányaikat iskolánkban ballagó dalokat énekelve mentek végig azokon a termeken, amelyekben több évet töltve tanulták az általuk választott szakma csínját-bínját. A ballagási ünnepséget a ballagók és tanáraik közös ebédje zárta.
Az ünnepélyes tanévzárón oklevelet kaptak azok a diákok, akik valamiben - szorgalom, tanulás, közösségi munka, szakmai gyakorlat – kitűntek társaik közül.
Bár az Igazgató asszony bejelentését, miszerint a 2013/2014-es tanévet bezárja, nagy örömrivalgás kísérte, nem ért véget az iskolába „járás".
A szakiskolásoknak június 16-tól két hetes szakmai gyakorlat, a többieknek pedig két hetes nyári tábor következik. A múzeumpedagógiai foglalkozástól a hajókirándulásig, a Gyermekvasúttal történő utazás és gyalogtúra is szerepel a délelőtti elfoglaltságok között. Délután kézműves foglakozások zárják le a napot. A programok egy részén, pl. a hajókiránduláson a szakiskolások is részt vesznek.
Ez után tör ki a nyári szünet, amelyre jó pihenést, kellemes kikapcsolódást kívánunk mindenkinek!
https://gennaroiskola.hu/galeria/2013-2014/188-ballagas-es-tanevzaro#sigFreeId0fd0099ed8