gennaro logo new

„…hogy hidat tudjunk építeni …”

2014. február 06.

TovábbképzésA közelmúltban megbeszéléssel egybekötött 'házi továbbképzést' tartott az Általános iskolai munkaközösség. Ennek kettős célja volt: az Autizmus Alapítvány által szervezett 'Autizmussal élő gyermekek szociális és kommunikációs készségeinek fejlesztése' továbbképzésen szerzett tapasztalatok továbbadása a munkaközösség tagjai számára, emellett a három szegregált autista osztály módszereinek, dokumentációjának egységesítése.

Téli túra

2014. február 05.

Kirándulás 4Végre leesett a hó! Sokat vártunk rá. A tervezett kirándulásunkat a rossz idő miatt el kellett halasztanunk. Pedig minden nap valamelyik diák megkérdezte, hogy mikor megyünk. Most (január 30-án) végre sikerült, ráadásul gyönyörű időben. A nap második felében 36 tanuló részvételével két és fél órás túrát tettünk a Budai‑hegységben a Budaörsi‑kopárokhoz, ahol gyönyörű táj és kilátás fogadott bennünket.

Tanulóink szavalata a YouTube-on

2014. február 04.

egyuttszavalanemzetCsatlakozva az "Együtt Szaval a Nemzet" felhíváshoz a Magyar Költészet Napjára készülve két szavalatot töltöttünk fel a YouTube-ra.
Az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód elvét alkalmazva a társadalmi integráció egyik fontos elemének tartjuk a sajátos nevelési igényű tanulók tehetségének megmutatását a művészetek területén is.

 

 

 

 

Szülői fórumot tartottunk

2014. január 28.

Szülői fórum 12014. január 27-én nagy érdeklődés mellett tartottuk meg harmadik Szülőcsoportunkat az autizmussal élő gyerekeket nevelő szülők számára. Célunk, hogy a szülők hozzáértő szakemberek bevonásával megoszthassák egymással tapasztalataikat a számukra legfontosabbnak, legsürgetőbbnek ítélt témák és problémák mentén, melyekkel gyermekük nevelése során szembesülnek. Vendégünk Őszi Tamásné volt, az Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményének vezetője. Mind a résztvevő pedagógusok, mind a szülők hasznos ötleteket, iránymutatást kaptak számos témával kapcsolatban, melyet érintettünk: főként utazással kapcsolatos nehézségekről, viselkedésproblémákról esett szó.

Videokonferencia Acerrával

2014. január 27.

Videókonferencia 3A Holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján – mint 2010-óta minden évben – Skype kapcsolatba léptünk Gennaro Verolino szülővárosával, Acerrával, hogy részesei legyünk az ott megtartásra kerülő nagyszabású emlékünnepségnek. Az ENSZ-közgyűlés 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává január 27-ét.
Az ünnepségen Acerra város valamennyi iskolája képviseltette magát. Részvételünket nagyméretű vetítővásznon érzékelték az ott jelenlévők. Mind a hárman, (Katona Gáborné igazgatóhelyettes asszony és Antalffy Zsuzsanna kolléganő) meghatódtunk a diákok által előadott műsoron.

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech