Fenntartó:
Közép-Budai Tankerületi Központ
főigazgató
Táncház
2015. február 11.
A gyermekek és a felnőttek nagy örömére élőzenés táncházat tartott Szente János néptánc-oktató iskolánkban. A művészeti tematikus napjainkon már tartott foglalkozást nálunk. Olyan nagy sikert aratott a tanulók körében – elmondása szerint annyi szeretetet kapott tőlük -, hogy felajánlotta, havonta egy alkalommal szívesen foglalkozik velük.
Színezd újra a Koleszt! rajzpályázat díjazottjai
2015. február 06.
A tavalyi év októberében kiírt "Színezd újra a Koleszt!" rajzpályázat öt tagú zsűrije által legjobbnak ítélt alkotások díjazásban részesültek. Az eredmény kihirdetésére és a díjak átadására a Fény Napja projektnapon került sor. A pályázaton nem helyezések, hanem díjazások kerültek kiosztásra, nem különbséget téve az alkotások között. A legjobb pályaművek alkotói oklevelet, ajándékcsomagot vehettek át, valamint azt fénypontjaként alkotásai a Kollégium falára kerültek kivetítésre.
Távollét miatt az oklevelet és az ajándékot nem mindenki tudta a helyszínen átvenni, így erre a héten került sor.
Fotogram kiállítás a tanulók munkáiból
2015. február 06.
Fotózás fényképezőgép nélkül címmel rendeztünk kiállítást épületünk aulájában, ahol a tanulóink által készített fotogramokat lehet két hétig megtekinteni. A kiállítás a Fény Napja projektnapunkon, a fotólaborban készített alkotásokból jött létre.
A Hely - Hegyhát iskola - 2. rész (Kossuth Rádió)
2015. február 03.
"Nő, kutya, gyerek. Minden adott a Hegyhát (hivatalos nevén Gennaro Verolino) iskoláról szóló műsor sikeréhez. Vajon mi biztosítja a jó kedvet és az átlag feletti körülményeket egy közoktatási intézményben? A 2.részben az autista gyerekeket oktató részlegbe és a kollégiumba megyünk, megnézzük a dráma szakkört és a kutyaterápiát."
(A Hely)
2015 a Fény Éve (Hegyvidék TV)
2015. február 03.
"Az ENSZ és az UNESCO 2015-öt a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította. A világesemény kezdeményezéséhez Magyarország is csatlakozott. A Magyar Tudományos Akadémia még tavaly megkérte az iskolákat, hogy szervezzenek tematikus napokat a fényhez kapcsolódóan. A Hegyvidéken elsőként a Gennaro Verolino Speciális Iskola csatlakozott a kezdeményezéshez."
(Budai Híradó)








