gennaro logo new

Közeleg a téli szünet

2013 december 19.

Iskolánk udvara 18A téli szünet 2013. december 23. - 2014. január 3-ig tart.
A szünet elötti utolsó tanítási nap 2013. december 21, amelyen művészeti tematikus napot tartunk. A szünet utáni első tanítási nap 2014. január 6. A kollégiumi növendékeket a szokásoknak megfelelően január 5-én, 16 órától fogadjuk. 

Minden tanulónknak és dolgozónknak jó pihenést kívánunk!

 

 

 

Kapcsolda

2013. decemeber 14.

Kapcsolda 42013. december 11-én a Kapcsolda program keretében iskolánkba látogatott a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 9. osztálya. 
Az ide érkező diákok három féle kézműves foglalkozással készültek: lehetett csokoládé figurákat, dekupázs technikával mécsestartót és karácsonyfadíszeket készíteni.
Miután minden diákunk mindhárom helyszínen megfordult, a vendégek előadták a karácsonyi színdarabot, amivel készültek. 
Köszönjük szépen a tartalmas délutánt!

 

Határon túli fiatalok látogatása

2013. december 17.

DSC 0080Intézményünk látta vendégül az Advent Budapesten Téli fesztivál a Városháza parkban rendezvényre Nagykaposról, Szabadkáról és Csíkszeredáról érkező középiskolás fiatalok csoportjait.
Pénteken az ünnepi vacsorát követően bemutatkoztak egymásnak a csoportok, majd megismerkedtek egy egyedülálló számítástechnikai eszközzel. 
Szombaton és vasárnap a Városháza parkban bemutatták a magukkal hozott műsort és színvonalas programokon vettek részt.

 

Weöres Sándor emléknap

2013. december 12.

201312111892013. december 7-én, szombaton, Weöres Sándor emléknap keretében rendhagyó irodalom órát tartottunk a költő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Az óra keretét egy diavetítés adta, melynek segítségével végigkísérhettük Weöres Sándor életútját, munkásságát a gyerekek nyelvére lefordítva. A foglalkozás során több gyerekeknek, illetve felnőtteknek írt verset ismerhettek meg tanulóink, - egyet a költő előadásában is meghallgattunk. Két növendékünk, Kránicz Szilvia és Vannai Nikolett egy-egy, általuk választott vers elmondásával kedveskedett a többieknek.

 

Megjött a Mikulás

2013. december 06.

Mikulás 2013 6Ma reggelre a mi iskolánkba is megérkezett a Mikulás. A szakiskolai osztályokban az ablakba volt készítve a sok-sok finomsággal megrakott csomag. Ebben az iskolában minden gyerek nagyon jó lehetett egész évben, mert a kitisztított cipőktől is eltekintett.
Az autista gyermekekhez személyesen látogatott el a képek tanulsága szerint, az ott tanulók nagy örömére.

Köszönjük Mikulás bácsi! 

 

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech