2015. december 04.
2015. november 25-én került megrendezésre a Szent Miklós Általános Iskolában a Fővárosi Intézmények Szavalóversenye, amelyen a gyógypedagógiai intézmények diákjai vehettek részt.
A verseny témája ebben az évben „Gyermekkorunk virágcserepei" volt, amely lehetőséget adott arra, hogy ebben a témában magyar és külföldi költők versei közül válasszanak a résztvevők. Sokszínű, vidám, mosolyt fakasztó versekből, és a felkészült, színészi tehetségekkel megáldott diákokból idén sem volt hiány. Hihetetlen bátorsággal, és profizmussal szavalták el verseiket a gyerekek és fiatalok.
Iskolánkat Német Csaba, és Koreny Arabella képviselték, nagyon szép eredménnyel. Német Csaba Simon István: Mirza című versét mondta el, amiért arany oklevelet kapott, hiszen első helyezést ért el. Koreny Arabella Aranyosi Ervin: Őszi nap című versének előadásával bronzérmet szerzett.
Az eredményhirdetés előtt, a versenyhelyzet szülte izgulást, és drukkot a szervezők egy vidám, jó hangulatú bűvészmutatványos műsorával enyhítették, amit gyerekek, és fiatalok egyaránt nagyon élveztek.
Nagyon jó élmény volt, büszkék vagyunk Versenyzőinkre!
Antalffy Zsuzsanna
gyógypedagógus
https://gennaroiskola.hu/hirek/394-szep-sikert-ertunk-el-a-szavaloversenyen#sigFreeId88e54a437d
A fényképeket a résztvevők készítették.



