gennaro logo new

2023.05.10.

20230428 093638Április 24-28. között került megrendezésre a Fenntarthatósági Témahét, mely idén a környezettudatosság jegyében zajlott.

Mind az általános, mind a készségfejlesztő iskolában színes és változatos programtervezetet állítottunk össze. A témák tervezésénél minden esetben figyelembe vettük tanulóink képességeit, életkori sajátosságait. Diákjaink előzetes tudására építve tűztük ki a célokat, feladatokat. A nevelési-tanulási folyamatban változatos módszerekkel, élményszerűen és differenciáltan igyekeztük a foglalkozásokat megvalósítani. Így tanulóink számára a gyakorlati úton szerzett tapasztalatok segítették az új ismeretek mélyebb elsajátítását, belsővé válását.

A Fenntarthatósági Témahéten idén nagyobb figyelmet fordítottunk a biodiverzitás és hulladék kiemelt témáinak.

Az általános iskolában a tanulók több kreatív alkotást készítettek a témahét kapcsán. Többek között festettek szétvágott PET palackkal, fűmanókat készítettek. Iskolánk kertjében a veteményezés, kertgondozás nyújtott még sok örömöt valamennyi diákunknak. Ebből adódóan a szabad levegőn végzett tevékenykedés mellett, hasznosnak is érezhették magukat. Ezenkívül tépőzáros feladatokkal gyűjtögetős, egyeztetős feladatokat is végeztek a környezetvédelem témakörében.

A készségfejlesztő iskolában hétfőn interaktív óra keretében tanultunk az erdő, mint természetes életközösség fontosságáról. Megbeszéltük, hogy az erdő nemcsak a fák élőhelye, hanem számos élőlénynek is élőhelyéül szolgál: madarak, emlősök, rovarok, gombák. Így az erdőben az állatok és a növények szoros közösségben élnek egymással. Továbbá nagy hangsúlyt fektettünk a természetjárás jelentőségére, szabályaira és a turistajelzések ismeretére.

Kedden a tanulók a „Legyél válogatós!” játék keretében élelmiszerek csomagolásával és a szelektív hulladékgyűjtéssel ismerkedtek. A játék célja, hogy tanulóink szemléltetés közben megfigyelhessék, hogy egy – egy étkezés során mennyi hulladékot, szemetet termelünk. Játék közben ötleteket, megoldásokat gyűjtöttünk arra vonatkozóan, hogy milyen módon lehet ezt csökkenteni, akár a csomagolásmentes vásárlással, akár a nagyobb kiszerelések választásával. Tanultunk a szelektív hulladékgyűjtésről is. Diákjainkkal együtt válogattuk szét a hulladékokat és tettük a megfelelő gyűjtőedénybe.

Szerdán egy-egy tanóra keretében a gombák kerültek terítékre. A fiatalok képek segítségével megismerkedtek a legelterjedtebb hazai fajokkal (csiperke, laska, vargánya, őzláb gomba, légyölő galóca stb.). Játékos kvíz, gombákkal kapcsolatos mondókák, énekek színesítették még a foglalkozást. A tanulók ismereteit tovább bővítettük az ehető gombák ételkészítési eljárásairól és a gombaszedés szabályairól.

Csütörtökön a Kis-Sváb-hegyre szerveztünk egy kisebb csoporttal kirándulást, melyre elhívtuk a 12. kerületi Fekete István Általános Iskola, Szakiskola és EGYMI tanulóit, pedagógusait. A közös séta és pihenés során alkalmunk nyílt a napsütéses tavaszi erdő megfigyelésére. A madarak élénk csivitelése és az illatos bokrok, cserjék tették még gazdagabbá és hangulatosabbá utunkat.

Ugyanezen a napon, a tanulók egy része egy-egy foglalkozáson ismerkedett a méhek, beporzók jelentőségével. A beszélgetések alatt kitértünk a beporzás fontos résztvevőire, hogyan segíthetjük a méhcsaládokat a fennmaradásban: méhlegelők létrehozásával és rovarhotel elkészítésével. Közös plakát készítésével zártuk a tanórát, ahol minden tanuló elkészíthette saját méhlegelőjét.

Pénteken újra a hulladék témája került napirendre. Kézműves tevékenység során, több csoportban használt textilanyagokból (zokni) rongylabdákat készítettünk.

S végezetül a föld napja alkalmából közös fotózásra került sor, ahol minden diák, pedagógus zöld pólóban volt.

Egy nagyon gazdag és tartalmas hetet tudhatunk magunk mögött!

Öko munkacsoport

 

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech