gennaro logo new

2022.11.07.

ebedlo06Tavasszal, a Gyógypedagógiai Intézmények Fővárosi Kulturális Fesztiváljára való készülődés során már megkezdtük az étkező átalakítását. Új, melegebb színekbe öltöztettük a falat, Granyák István és Serbán Dezső kollégánknak köszönhetően halvány sárga lett, és kedves falmatricával díszítettük. A nyár során  a régi, kopott, tanulóink számára túldíszített viaszos vászon terítőket sikerült egyszínűre cserélni. Pontosabban csak a napokban tudtuk feltenni az új abroszokat, mert szállítási gondok miatt, a tervezetthez képest két hónapos késéssel érkeztek meg.

Külön szeretnénk köszönetet mondani annak a kis csapatnak, akik augusztus 20-án, Államalapításunk és Szent István királyunk nemzeti ünnepén, eljöttek és kialakították  a boxokat, ahol tanulóink biztonságban, kicsit elvonulva a többiektől étkezhetnek. Az egész napos munka végére kellemesen elfáradtunk, de megérte, mert stabil, erős, mégis barátságos helyet sikerült kialakítani diákjainknak.

A felújítás része volt az ebédlő felirat megújítása is, mely Tar Beáta kolléganőnk munkáját dicséri.

Az elmúlt napok, hetek azt bizonyítják, hogy tanulóink nagyon örülnek a változásnak! Köszönet minden segítségért!

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech