2024.04.15
Március 27-én intézményünk a Fekete István Iskolával közösen szakmai konferenciát rendezett az Autizmus Világnapja alkalmából.
A megnyitón részt vett Fonti Krisztina alpolgármester asszony is, felszólat a Klebelsberg Központ elnöke, Hajnal Gabriella és a Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatója, Hajnissné Anda Éva.
Dr. Somogyiné Takács Andrea, a Fekete István Általános Iskola igazgatója és Osztián Doris, intézményünk igazgatója köszöntötte vendégeinket, előadóinkat. Az Autizmus Alapítvány kiváló szakemberei: dr. Havasi Ágnes, Győriné dr. Stefanik Krisztina, Őszi Tamásné és Janoch Lászlóné előadások keretében osztották meg szakmai tudásukat, tapasztalataikat a részvevőkkel. Délután Oravecz Lizanka és Balázs György workshopja zárta a szakmai napot.
Az előadók körében nagy sikert arattak az ajándékkosarak, melyeket a tapolcai támogatott lakhatásban élő fiatalok – köztük a mi régi diákjaink – készítettek. Nagy örömünkre szolgált, hogy nagy számban jelentkeztek a konferenciára nemcsak pedagógus kollégák, hanem szülők is. A visszajelzések arról tanúskodnak, hogy rendkívül hasznos információkkal, élményekkel gazdagodtunk mindannyian.
https://gennaroiskola.hu/hirek/1075-szakmai-konferencia-az-autizmus-vilagnapja-alkalmabol#sigFreeIdc4a3a420b9