gennaro logo new

A sajátos nevelésű igényű gyermekek, tanulók közoktatási ellátásának jogszabályi háttere

2014. november 11.

elte tókAmmerné Nagymihály Emília igazgató asszony az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán 2014. november 10-én tartott előadásának anyaga IDE KATTINTVA letölthető.

Ma 1 éves a honlapunk

2014. november 11.

screenshotPontosan egy éve, ezen a napon startolt intézményünk megújult honlapja. Az oldal elindulását hosszas munka előzte meg, az arculatot, a menüstruktúrát és a tartalmat illetően. Ez a munka a mai napig tart, azóta is folyamatos újításokkal találkozhatnak a látogatók.
Intézményünk kommunikációs stratégiája hatalmas változásokon és újításokon ment keresztül az elmúlt két év során, ennek fő elemeként debütált a gennaroiskola.hu. Célkitűzésünk volt, hogy egy nagyon könnyen kezelhető, felhasználóbarát, folyamatosan frissülő, naprakész felületet biztosítsunk iskolánk diákjai és szüleik, valamint dolgozói számára, ahol az intézmény életével kapcsolatban minden aktuális, hasznos és közérdekű információt megtalálnak.

Portaszolgálat intézményünkben

2014. november 07.

PortásA hét elejétől kezdve az épület védelme, a tanulók biztonsága és a szülők segítése érdekében portaszolgálat indult intézményünkben. A portások váltott műszakban, hétfőtől csütörtökig 6-22 óráig, pénteken 6-17 óráig, vasárnap 14-21 óráig teljesítenek szolgálatot.

 

 

 

 

Megemlékezés a szobornál

2014. november 05.

Gennaro szuletesnapNévadónk születésének 108. évfordulója alkalmából, 2014. november 3-án virágot helyeztünk el Gennaro Verolino szobránál. A megemlékezésen az Igazgató asszony elmondta, hogy Magyarországi tevékenységét követően hosszú és tartalmas élet élt 2005-ös haláláig a pápai nuncius.

 

 

 

 

 

1956-ra emlékeztünk

2014. november 04.

Október 23.42014. október 22-én tartottuk az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 58. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségünket.
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tün­te­té­sével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával feje­ződött be Csepelen november 11-én.

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech