gennaro logo new

2020. febuár 11.

tisza folyoEbben az évben a Tisza élővilágának emléknapja (február 1.) és a Vizes élőhelyek napja (február 2.) ismét kiemelt figyelmet kapott iskolánkban. A Tisza élővilágának emléknapját 2000. június 16-án az országgyűlés határozatban fogadta el, megemlékezve a 2000. február 1-12 között lezajlott ciánszennyezésről.

A Vizes élőhelyek napját 1971-ben, Iránban, a Ramsari Egyezményben indítványozták, melyet Magyarország is elfogadott. Az Egyezmény a vizek és vízpartok, az ott élő növény-és állatvilág védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet.
E napok alkalmából február első hetében projekthetet tartottunk, amelyen az első napokban a Környezet– és egészségvédelem órák keretében minden készségfejlesztő iskolai osztály feldolgozta az „Erdők alján, vizek mélyén" című természetfilmet, ismerkedve a magyarországi vízi és vízparti élővilággal. A témában minden résztvevő osztály egy képet készített, amelyekből az iskolai folyosókon kiállítást rendeztünk.

A hét második felében interaktív tematikus órán a magyarországi vizekről, folyókról és tavakról, azok élővilágáról, valamint a vizeket károsító szennyező anyagokról tanulhattak diákjaink. Beszélgettünk arról is, hogyan előzhetjük meg a vizek szennyezését.

A projekt utolsó napján megkoronázva a hét eseményeit játékos vetélkedő formájában adhattak számot a fiatalok megszerzett ismereteikről, valamint zárásként az aulában újra felhasznált papírból készített jelképes tiszavirág – röptetés rendeztünk.

A heti programokkal igyekeztünk felhívni diákjaink figyelmét arra, hogy mennyire fontos a víz tisztaságának megőrzése, és annak szennyezése mennyire káros minden élő szervezetre.

Fontosnak tartjuk, hogy pedagógiai munkánk eredményeként tanulóink megismerjék és megszeressék az őket körülvevő élővilágot, és képességeikhez mérten, környezettudatos magatartásukkal – helyi szinten – hozzájáruljanak az élőlények és környezetünk védelméhez.

Csákváriné Lődi Krisztina
gyógypedagógus

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech