gennaro logo new

2018. március 15.

Svábhegy 4A héten a Magyar Természetvédők Szövetsége szervezésében kellemes sétát tettünk a Kis-Svábhegyen. A Kissvábhegy, így, egybeírva Budapest egyik városrésze a XII. kerületben, a Kis-Svábhegyről kapta a nevét. Egybeírjuk a nevét, ha városrészről és kötőjellel, ha hegyről, természetvédelmi területről van szó.

 

 

Túravezetőnkkel a Pethényi úti buszmegállóban találkoztunk, ahonnan jó öt perces sétával értük el a bánya feletti hegycsúcsot. A terület, amelyet bejártunk 1991-ben lett fővárosi védelem alá vonva. A 6-7 hektáros természetvédelmi terület a 259 méter magas dombtetővel szabadon látogatható. A túravezetőnk sok érdekességet mondott el a hely történetéről, állat és növényvilágáról, amit a túrán résztvevő fiatalok és felnőttek nagy érdeklődéssel hallgattak.

Svábhegy 8

Ez a terület markánsan emelkedik a Városmajor fölé. A csodálatos kilátás mindenkit lenyűgözött. A Budai-hegység számos pontjában gyönyörködhettünk és a pesti oldalt is majdnem teljes egészében szemügyre vehettük.A túra keretében, sétánk során, a más látogatók, túrázók által eldobált, elszórt szemetet felszedtük, ezzel is hitet téve környezetvédő szemléletünk mellett. Túravezetőnk is felhívta a figyelmünket néhány, az erdőben betartandó szabályra, amelyet az előttünk járók egy része láthatóan nem fogadott meg.

Svábhegy 3

„Látogatásunk alkalmával az esetlegesen keletkezett hulladékot ne hagyjuk az erdőben, ugyanis nemcsak csúfítják az erdő látképét, hanem esetenként veszélyes anyagokat is tartalmazhatnak, melyek károsan hathatnak az élővilágra. Ne felejtsük el továbbá, hogy utánunk érkeznek majd kirándulók, akik az erdő szépségére és nem az elhagyott szemétre kíváncsiak. A legjobban akkor cselekszünk, ha elvisszük mindazt, amit magunkkal hoztunk, hiszen ha képesek voltunk kihozni egy teli üdítős flakont, akkor az üreset is haza tudjuk cipelni! Ugyanez igaz szendvicseink csomagolópapírjára is! Az erdő hulladéktárolóit ne terheljük feleslegesen az elhagyott szeméttel, de ha mindenképpen szükséges itt hagyni valamilyen hulladékot, ezeket a gyűjtőedényeket használjuk." (forrás: www.mtvsz.hu)

Reméljük, hogy jövőre kevesebb eldobált hulladékot találunk ezen a csodálatos helyen.

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech