gennaro logo new

kultfesz 2013 0441974-ben indult útjára ez a nagyszabású kulturális rendezvény, amely a főváros valamennyi gyógypedagógiai intézményét érintette. A sajátos nevelésű igényű tanulók közül az enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékos, a vak és gyengénlátó, a siket és nagyothalló, a mozgásfogyatékos- kerekes székes, a halmozottan sérült, az autizmus spektrumzavarral, vagy súlyos tanulási, figyelem, vagy magatartásszabályozási zavarral küzdő gyermekek mutatják be művészeti produkciójukat, tehetségüket. A sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő, oktató, fejlesztő intézmények igénylik a szereplési lehetőséget, magas létszámban mozgósítják a gyermekeket az önfeláldozó lelkes pedagógusok. Szívesen tanítják be a műsorszámokat, tervezik meg és készítik el a jelmezeket, díszleteket a tanulókkal közösen.Mivel a fővárosi kulturális fesztivál részvételi feltétele az, hogy az intézményi nyertesek – azaz a tehetségesek- jutnak tovább a fővárosi bemutatkozásra, a készülődés, a felkészülés és a szereplés szinte valamennyi, a főváros szegregált gyógypedagógiai intézményébe járó gyermeket érinti.

A szegregált gyógypedagógiai intézményekbe járó sajátos nevelési igényű tanulók integrációjának egyik lehetséges formája a művészetekben és a sporttevékenységbe történő lehetőségek kihasználása. Mi, gyógypedagógusok hisszük és valljuk, hogy minden gyermek tehetséges valamiben. Ezt erősítve, kihasználva, pozitív hatást gyakorolhatunk a gyermekek, tanulók személyiségfejlődésére, társadalmi beilleszkedési lehetőségeikre. Az intézmények növendékei széles körben tapasztalhatják meg a művészeti tevékeny szépségét, átélhetik a szereplés, a közös munka, az egymás segítésének az élményét, a sikert, mint szereplők és mint nézők egyaránt.

A rendezvény lehetőséget biztosít arra, hogy a gyermekek megismerjék fogyatékos társaikat, megtanulják elfogadni egymás másságát, a segítségnyújtás örömét, formáit és gyakorlatát. Kulturalis Fesztival 2013 2

A rendezvény elidegeníthetetlen értékének tartjuk, hogy formálja neveltjeink jellemét, növeli önismeretüket, önbecsülésüket, erősödnek pozitív személyiségjegyeik. Érzelmileg gazdagodnak, tehetségük kibontakozik. Fejleszti kommunikációs készségüket, a szép beszéd igényét, a szókincset, a magabiztosságot, a közösségi szellemet, a kitartást, a küzdést.

Mintát kapnak a szabadidő hasznos eltöltéséhez, megtapasztalják a közös munka felelősségét, a megmérettetést.

Intézményünk, a Gennaro Verolino Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon 16 éve vállalja a kulturális fesztivál meghirdetését, szervezését és lebonyolítását. Iskolánk, kollégiumunk és gyermekotthonunk szép környezetben, a Normafánál fekszik. Maga az épület és a tágas udvar kulturált, jól felszerelt, megfelelő feltételekkel rendelkezik ahhoz, hogy helyet biztosítson a rendezvénynek. Saját erőből alakítottuk ki a mozgássérültek illemhelyét és rámpákat készítettünk a lépcsőkhöz. Testületünk a rendezvény fontosságát felismerve, a fogyatékos gyermekek, tanulók ügyének elkötelezettjeként mindent megtesz a feltételek színvonalának növelése érdekében és a bővülő igények kielégítéséért. Dolgozóink és diákjaink, neveltjeink időt és fáradtságot nem kímélve, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül vesznek részt a szerteágazó feladatok megvalósításában.

A többnyire minden év májusában lezajló eseményen a fővárosban működő valamennyi, 33 szegregált gyógypedagógiai intézményből érkeznek sajátos nevelési igényű tanulók.

Egy-egy rendezvényünkön 900-1000 tanuló vesz részt.

Hat helyszínen, öt művészeti ágban:

  1. zene - énekkar, kamarakórus, énekszóló
  2. hangszeres zene, zenekar, szólóhangszer
  3. vers- és prózamondás
  4. mesejáték, dramatikus játék, népi játék
  5. báb
  6. tánc

mutatják be produkcióikat, felkészültségüket a tanulók, várhatóan 130- 140 műsorszámmal.

Kulturalis Fesztival 2013 6A résztvevők nagyon várják ezt az eseményt, hiszen sokat készülnek rá. Nem ritka, hogy évekig csiszolódik egy-egy produkció, hiszen a gyermekek fogyatékosságukból eredően csak így tudják elérni a kívánt színvonalat tudják megmutatni társaiknak hogy ők miben tehetségesek. A felkészítő tanárok lelkesedését, szakmai elkötelezettségét és gyermekszeretetét bizonyítja a sok örömtől sugárzó gyermekarc.

Minden évben több művészeti csoport jut el országos rendezvényre, ahol ép társaikkal szerepelhetnek, megvalósítva a kulturális tevékenység integrációs hatását. Nagy szerepe van ennek a tevékenységnek a társadalmi tudatformálásban is.

Az egyes művészeti ágak műsorszámait 3-3 fős, magas szakmai képzettséggel és elhivatottsággal bíró zsűri értékeli előre kidolgozott szempontsor alapján. Ezt a tevékenységüket anyagi ellenszolgáltatás nélkül, a fogyatékos gyermekek iránti tiszteletből és szeretetből végzik.

A szereplő tanulók arany, ezüst és bronz fokozatú oklevelet, valamint tárgyjutalmat kapnak. A csoportos műsorszámokat közös tárgyjutalommal díjazzuk.

A rendezvényről beszámolók, cikkek, fényképek, videofelvétel, esetleg rádióriport, TV híradás készül, amelyet az elektronikus és írott sajtóban teszünk közzé.

A rendezvényen részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók nagy százalékban hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetűek, így szüleik nem tudják egész napos ellátásukat a kulturális fesztivál idejére biztosítani. Sok esetben előfordul, hogy otthon nem reggeliznek. Így a részt vevő gyermekek reggeli és ebédcsomagot kapnak. Kulturalis Fesztival 2013 1

A résztvevők részben külön buszokkal, részben tömegközlekedési járművel érkeznek. A szereplőkön és a zsűri tagjain kívül 120-130 kísérő pedagógussal is számolunk. 

A rendezvény méltó befejezése a résztvevők számára a Gyermekvasúttal történő szórakoztató kirándulás.

A rendezvény nyitott. A szereplők hozzátartozóit, a többségi általános iskolák és a gyermekotthonok növendékeit meghívjuk és nézőként fogadjuk.

 

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech