gennaro logo new

2023.09.26.

Orvostörténeti Múzeum előadás 2023.09.19. Gennaro 122023. szeptember 19-én, kedden délután a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba látogattunk el iskolánk 4 diákjával.

ovi

AZ ÓVODÁBA JELENTKEZŐ GYERMEKEK SZÜLEI/GONDVISELŐI SZÁMÁRA
2023. SZEPTEMBER 21. CSÜTÖRTÖKÖN 9.00-10.00 ÓRA KÖZÖTT NYÍLT NAPOT SZERVEZÜNK.

A részvétel előzetes jelentkezés alapján történik.

Kérjük, hogy részvételi szándékukat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen szíveskedjenek jelezni Pokol Andrea iskolatitkárnak!

 

körjátékAz óvoda, az általános iskola osztályai és a készségfejlesztő iskola „B” tagozata több eseményen vett részt a tábor alatt.

A tanulók nagyon élvezték az utazást a különböző járműveken (fogaskerekű, busz, villamos, vonat).

A MÜPA idén is Zenebona foglalkozást tartott a kisebbeknek. Georgita-Tenki Dalma férjével és Eke Edina kolléganőnkkel zenés előadással készült tanulóinknak.

A tavalyi évhez hasonlóan a nyári tábor alatt is sor került kutyaterápiás foglalkozásokra.

Ezen kívül az osztályok önállóan mozogtak, különböző játszóterekre mentek, felfedezték a környék természeti adottságait. Tanulóink élvezték a programokat, sok élményt szereztek a másfél hét alatt.

Tapodi-Horváth Zsófia
gyógypedagógus

 

zene4A Készségfejlesztő iskola 9-10. osztályos tanulóinak élményekben gazdag, színes napközis tábori programokkal kezdődött a nyári vakáció. Ezekbe a programokba folyamatosan és felváltva csatlakoztak be a szakmai gyakorlatukat végző 11., illetve a 12-dik évfolyamos diákok is. Az immáron hagyománnyá vált kéthetes táborban voltak külső programok és olyanok is, melyeket az iskolánkhoz tartozó szép, tágas, fákkal, bokrokkal körülvett udvarunkon tartottunk meg.

Hegyhat Alapitvany tamogatoi koszonetnyilvanitas


takaritoElső napjaim

Gennaro vera…, veri…, Verolino. Végre sikerül kimondani! Nincs egyszerű neve az új munkahelyemnek, de bízom benne, hogy előbb-utóbb elsőre menni fog.
Eddig csak kirándulni jártam erre. Amikor felvettek, az egyik első gondolatom az volt, hogy lehet, télen még havat is fogok majd látni. Persze, erre még várni kell. Míg a belvárosban harmincnyolc fok van, itt csak harmincöt.

Tanévnyitó: 2023. szeptember 1. péntek 8:00 óra.
Közvetlenül utána szülői értekezlet az aulában
becsengettek

2023.06.22.

20230621 112728Lezajlottak a készségfejlesztő iskola modulzáró vizsgái. Június 19-én, hétfőn elsőként a 12. évfolyamos kert- és parkápoló modul tanulói adtak számot elméleti és gyakorlati tudásukról. Kedden a háztartástan modul, szerdán pedig a szövött-tárgy modul tanulói vizsgáztak. Az évfolyam minden diákja kiválóan teljesítette a vizsgafeladatokat. Szívből gratulálunk a tanulóknak és a felkészítő tanároknak! 

2023.06.21

IMG 20230614 110934470 1 HDRA tanév végén rendkívüli meglepetésben volt részük a Boldogságóra Programban résztvevő osztályoknak. Jutalomként az éves munkánkért iskolánkba látogatott a MáSzínház.

2023.06.20

Millió lépés sportszertámogatás

Március végén intézményünk is csatlakozott a Millió lépés az iskoládért 2023 programhoz, mely során egy applikáció segítségével gyűjtöttük a lépéseket és több, mint 5 alkalommal teljesítettük a Kék túra távot. Ezzel elértük a nyereményhez szükséges kitűzött célt és elnyertük a Hegyvidéki Önkormányzat 300 000 ft értékű sportszer támogatását.

Hálásan köszönjük minden kolléga, szülő, nagyszülő, testvér, tanuló, ismerős lelkes közreműködését, aki a mi iskolánknak gyűjtötte a lépéseket hozzásegítve Bennünket a nyereményhez!

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech