2014. szeptember 02.
Ünnepélyes tanévnyitónkat 2014. szeptember 1-én 9 órakor tartottuk. Az Igazgató Asszony nagy örömmel és sok szeretettel köszöntötte a gyerekeket és a megjelent szülőket. Külön üdvözölte az újonnan érkezett tanulókat. Megnyitó beszédében elmondta, hogy a tanulókra a tanítási órákon kívül ebben a tanévben is nagyon sok érdekes program vár. Katona Gáborné igazgatóhelyettes asszony bemutatta az osztályfőnököket és gyógypedagógiai asszisztenseiket. Elmondta, hogy folytatódnak a múzeumpedagógiai foglalkozások, az operakaland, de lesznek kirándulások és barlangászás is. Új programcsomagként indul az ökoiskolai eseménysorozat, melynek célja a környezet - és természetvédelmi és környezetvédelmi szemlélet közvetítése. A szülők és a tanulók nagy örömmel fogadták a 2014/2015-ös tanév megnyitását.