gennaro logo new

Intézményünkbe látogatott Mons. Verolino unokahúga

2015. április 29.

Gennaro Verolno 4A Parlamentben megtartott Konferencia után meghívásunkra ellátogatott intézményünkbe Dr. Rosalba Verolino - névadónk unokahúga - a férjével és Kate Wacz magyar holokauszt túlélővel, aki a Raoul Wallenberg Egyesület tiszteletbeli tagja. A vendégeket az Apostoli Nunciatúra titkárságáról Molnár Katalin kísérte el.
Nagy szeretettel és nagy örömmel vártuk és fogadtuk vendégeinket, akik nem először jártak nálunk, hiszen a 2010-ben megtartott névadó ünnepségen is jelen voltak.

A Föld napja

2015. április 27.

Föld Napja 01„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?" Hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. 1990 óta Magyarországon egyre többen érzik úgy, hogy legalább a Föld napján, április 22-én tesznek valamit bolygónk védelme érdekében.
Iskolánk is csatlakozott ehhez a gondolathoz, két program szervezésével. A környezettudatosság és fenntarthatóság elvei mellett a hagyományőrzést vettük alapul.
Április 21-én tanulóinkkal ellátogattunk a Ráckevei Hajómalomba, ami a Duna partján horgonyoz. Működés közben tekinthettük meg a malmot. Megnézhettük, hogyan lesz a búzából gríz vagy liszt, kipróbálhattuk, hogy régen hogyan őrölték meg kézi erővel két malomkő között a búzát. Sőt, még a régen búzamérésre használt mázsán is megméredzkedhettek a gyerekek. Élmény dús és szép délelőttöt töltöttünk a malomban.

KI-MIT-TUD

2015. április 23.

Kimittud 09A Gyógypedagógiai Intézmények Fővárosi Kulturális Fesztiváljának előválogatója 2015. 04. 22-én került megrendezésre iskolánkban.
Megnéztük és meghallgattuk az ének – vers – táncprodukciókat, a színjátszó és táncszakkör műsorát. Az idén újdonság volt egy citeraszóló. A gyerekek szorgalmasan készültek, gyakoroltak.
A nézők izgalommal várták a műsorszámokat és nagy tapssal jutalmazták a fellépőket. Örömünkre néhány szülő is megnézte a produkciókat és együtt izgult a fellépőkkel.

Testközelből ismerkedtünk vadállatokkal

2015. április 21.

IMG 3388A Fővárosi Önkormányzat „Iskolakapun kívül" programja keretében zoopedagógiai foglalkozáson vettek részt a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
A gyerekek megfoghatták, megsimogathatták az állatokat és hasznos információkat tudtak meg róluk. Nagyon bátran és fegyelmezetten vették kezükbe a fehér patkányt, vagy simogatták az ezerlábút és a bütykös csótányt.
A program után jutott idő egy kis sétára is a tavaszi virágpompába öltözött állatkertben. Tanulóink élvezettel figyelték a vízimadarakat vagy a koalákat, és simogatták az ausztráliai kengurukat.

Szakiskolai felvételi jegyzék

2015. április 21.

LOGÓAz alábbiakban letölthető a 2015-2016-os tanévre felvett szakiskolai tanulók listája.

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech