gennaro logo new

Tanévzáró 2014/2015

2015. június 22.

Tanévzáró 2015 0101Pénteken tartottuk tanévzáró ünnepélyünket. Az osztályokban a diákok megkapták a bizonyítványokat, az osztályfőnökök értékelték az egész éves tanulmányi munkát. Ez után az aulában az igazgató asszony a gyerekekkel közösen felidézte a tanév néhány jelentős, tanórán kívüli eseményét. Mindenki szívesen emlékezett vissza a decemberi Luca napi projektnapra, a Fény Napjára, a Farsangra, a húsvéti tojás keresésre vagy a Kulturális Fesztiválra.

Most búcsúzunk...

2015. június 12.

Ballagás 2015 16Fontos és jelentős esemény volt ma iskolánkban, három végzős osztály ballagott.
Többen nemcsak egymástól és tanáraiktól, de az iskolától is búcsút vettek. Közülük vannak olyan diákok, akik más iskolában folytatják tanulmányaikat, de olyanok is, akik a munka világában igyekeznek majd megállni a helyüket, vagy egy másik intézményben alakítanak ki új kapcsolatokat, szereznek új barátokat.

Az ütemektől a dallamig

2015. június 10.

Zenés délután 19Tanulóink nagy örömére rendhagyó zeneórát tartott iskolánkban Nagy Lajos zenei producer. Mintegy hatvan tanulónk nagy izgalommal várta, már jóval a foglalkozás elkezdése előtt elfoglalták helyüket az aulában. A több, mint egy órás interaktív foglalkozáson betekintést nyerhettek a résztvevők a modernkori zeneszerzés alapjaiba. A kiválóan felépített foglalkozás keretein belül az ütemek tapsolásától jutottak el az általuk megkomponált kész zeneszámig.

Bernáth Istvánné, Ilonka néni ajándéka

2015. június 09.

Szövőműhelyünk új ajándékkal gazdagodott egy kedves veresegyházi hölgy nagylelkűségének köszönhetően.
Iskolánkról és a szövött-tárgy készítő szakképzésről a rólunk szóló rádióműsorban hallott. Akkor határozta el, hogy ezt a szeretett édesanyától örökölt szövőkeretet iskolánknak adományozza.
Ezen a nagyméretű kereten keleti, csomózott szőnyegeket lehet készíteni. Első évfolyamos szövött-tárgy készítő osztályaink ebben a tanévben ismerkedtek meg a különböző szövési technikákkal és a szőnyegek történetével.

Tematikus sportnap

2015. június 08.

Sportnap 33„A sportolás segít megtanulni és megismerni a kitartás jutalmát és a teljesítmény örömét.
Az önértékelés és az önbecsülés megszerzésének fontos eszköze."
/Székely György, MSZSZ elnök/

Június 5-én iskolánkban Tematikus Sportnapot tartottunk. A gyerekek Wii tánccal melegítettek be a feladatok előtt. Az osztályoknak 12 akadályt kellett teljesíteniük, forgószínpad-szerűen. Intézményünk parkja és tornapályája tökéletes helyszínt nyújtott a programnak, a gyönyörű napsütéses időben.

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech