gennaro logo new

Hegyvidék TV, 2015. augusztsus 01. www.hegyvidektv.hu

Kirándulás15A Hegyvidéki Önkormányzat a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségével és a Magyar Paralimpiai Bizottsággal együttműködve közösségi tervezési programot indított el a sérültekkel foglalkozó intézmények, szervezetek képviselőinek a bevonásával, hogy feltárják azokat a lehetőségeket, milyen eszközökkel, megoldásokkal lehet a fogyatékossággal élők számára is használhatóbbá tenni a Normafát, annak rehabilitációja során.

Ezen a közösségi tervezésen intézményünk a kezdetektől részt vesz, hiszen pedagógiai tevékenységünk egyik alapelve, célja és feladata a minél teljesebb társadalmi integráció elérése, megvalósítása mind az iskoláskor ideje alatt, mind az közoktatási ellátásból kikerülve.Azonban ahhoz, hogy a fogyatékkal élők képesek legyenek beilleszkedni a társadalomba, nem elég a képességeiket fejleszteni. Legalább ennyire fontos, hogy számukra is elérhetővé, használhatóvá tegyük környezetünket.
A Normafai közösségi tervezés első megbeszélésén vetődött fel egy fogyatékos barát játszótér kialakításának a lehetősége intézményünk közelében, a Hegyhát út beépítetlen felén.
Ezt nagy örömmel üdvözöltük, hiszen egy olyan játszótér, amely a fogyatékkal élők számára kényelmesen használható, szinte felbecsülhetetlen értéket képvisel számunkra. Részben a gyermekek, tanulók szabadidő eltöltésének hasznos színtere, részben a társadalmi integráció megvalósulásának „előszobája", amennyiben a játszótér elemeit közösen használják a fogyatékkal élő gyermekek ép társaikkal.

 

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech