gennaro logo new

2018. oktber 16.

okoiskolAz Ökoiskola cím azon intézmények elismerése, amelyek átgondoltan, rendszerszerűen és mindennapi gyakorlatként foglalkoznak a környezettudatossággal, a fenntarthatóságra, valamint a globális felelősségvállalásra neveléssel – mondta Bódis József oktatásért felelős államtitkár az Agrárminisztériumban megtartott ünnepségen, ahol iskolánk képviseletében címmegújító Ökoiskola díszoklevelet vehettem át.

 

 

Első alkalommal 2014-ben adtuk be pályázatunkat, melynek eredményeként 2015-től viselhetjük az Ökoiskola címet.

Intézményünkben az összes feladat-ellátási helyen – általános iskola, készségfejlesztő iskola, kollégium – a kiemelt nevelési-oktatási feladatok között szerepel tanulóink környezettudatos magatartásra nevelése a mindennapokba ágyazva, napi szinten gyakorolva a különböző tevékenységeket.

okoiskola

Tanulóink, a hozzánk járó gyermekek sajátos nevelési igényéhez, különleges tanulási sajátosságaihoz igazítottan igyekszünk érvényesíteni nemcsak a tanítási órákon, hanem az iskolai élet számos területén a környezetvédelem, az egészséges életmódra nevelés szemléletét. Az évek óta jól működő programokon, tevékenységeken - szelektív hulladékgyűjtés, komposztálás, iskolakert működtetése, kirándulások szervezése – kívül évente igyekszünk új elemekkel bővíteni foglalatosságaink tárházát. Ebben a tanévben indult el pl. a Túraszakkör, vagy kezdte meg tevékenységét a készségfejlesztő iskolai diákokból alakult „Energia kommandó", melynek tagjai figyelik és megszüntetik a fölöslegesen égő fénycsövek, lámpák, a csöpögő vízcsapok energia pazarlását.

 

Ökoiskolaként pedagógiai tevékenységünket igyekszünk úgy végezni, hogy a diákok, gyermekek tudatában legyenek saját környezetvédő teendőik fontosságának, váljon igénnyé számukra a tevékenységek végzése, higgyék el, hogy ezzel sokat tesznek környezetük, jövőjük érdekében. „ Minden nagy cél felé vezető út egyetlen kis lépéssel kezdődik."

Ammerné Nagymihály Emília
intézményvezető        

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech