2019. április 20.

Itt, az Iskolában szeretjük a virágokat. Ültetjük, szaporítjuk, ápoljuk őket, azután, amikor csak tehetjük gyönyörködünk bennük. Az utóbbi időben például, a Költészet Napja alkalmából egy újabb magnóliával gazdagodott a kertünk. Tavasszal türelmetlenül várjuk az előbújó tulipánokat és nárciszokat és..... mindig virágzik valami.
Kora tavasszal az Alcsúti Arborétumban jártunk, amit azóta is emlegetnek tanítványaink.

A beszélgetések során egy újabb, hasonló program szervezése fogalmazódott meg bennem. Keresgéléseim során rábukkantam a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium Japánkertjére, ami április első heteiben virágba borulva várja látogatóit. Egy délutáni program keretében indultunk el a kollégisták egy csapatával a kert felfedezésére.
A belépőjegyek árát a Hegyhát Alapítvány biztosította.

Az út során gyakoroltuk a tömegközlekedést. Néhány résztvevőnek nehézséget okozott a mozgólépcső használata, de a kis csapat jól vette az akadályokat. Egy órányi utazás, két átszállás és egy kis séta után megérkeztünk.
Egy hagyományos japán kapun át léptünk a kertbe. A színpompás virágok, a kerti tó, a kőhidak, a lámpások, a metszéssel miniatürizált kerti növények ámulatba ejtettek minket. Az élményt így fogalmaztak a résztvevők: „Ez a béke szigete."

Körbesétáltuk a kertet, azután egyensúly-fejlesztő gyakorlatok következtek a vállalkozó kedvűek számára, amit a tóban elhelyezett lépőköveken és kőhidakon történő közlekedés kívánt meg. A kezdeti bizonytalankodás után egyre önállóbban keltek át a bátor jelentkezők, akik kedvesen biztatták, nagy figyelemmel követték egymást és türelmesen várták, hogy sorra kerüljenek.
Pihenésképpen a fűben ülve fogyasztották el uzsonnájukat, akik megéheztek.

„Tudod mi a virág?
A földnek a jósága;
Tudod mi a jóság?
A lélek virága."
(Petőfi Sándor)

Pletser Ágnes  
gyógypedagógus