Fenntartó:
Közép-Budai Tankerületi Központ
Holnap már egy új évre ébredsz
2017. december 31.
A szinte szempillantás alatt eltelt év fölött tűnődöm az idő múlásáról. A közel negyven éves pedagógus pályafutásom alatt megszoktam, hogy tanévekben mérem az időt. A naptári év vége azonban mégis elgondolkodtat és arra késztet, hogy feltegyem a kérdést, vajon milyen csodákat tartogat számunkra az elkövetkező újév?
Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt
2017. december 22.
A karácsonyi ünnepségünket az elmúlt évhez hasonlóan két napon tartottuk. Az általános iskolások ünnepségére minden osztály külön produkcióval készült, amit nagy örömmel fogadott a hallgatóság. A közös éneklés után a karácsonyi készülődés képei következtek. Az ünnepséget kötetlen beszélgetés, süti evés zárta.
Másnap tartottuk a szakiskolások karácsonyi ünnepségét. Igazgató asszony ünnepi beszédében az ünnepre hangolódás érzéséről beszél.
Adventi készülődés a kollégiumban
2017. december 22.
Az adventi készülődést a kollégiumban a KAPCSOLDA program keretében szervezett kézműves foglalkozás színesítette.
A Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskola Általános Iskola és Gimnáziumból érkező gimnazisták segítségével és tanáraik vezetésével a kollégista fiatalok népi gyermekjátékokat elevenítettek fel, majd négy helyszínen készíthettek karácsonyi üdvözlőlapokat és dekorációt.
A Szövetség az Élő Tiszáért Városmajori Termelői Piac ajándéka
2017. december 22.
Nagy meglepetést okozott számunkra, amikor megtudtuk, hogy a Szövetség az Élő Tiszáért Városmajori Termelői Piac termelőinek ajándékát ebben az évben is a mi iskolánk kapja.
Jáky Ildikó és Barát József az ajándékozás napján elmondták, hogy az elmúlt évi látogatásuk során a gyermekek feléjük áradó szeretete és a fogadtatás olyan mély nyomot hagyott bennük, hogy ezért döntöttek így.
Adventi ráhangolódás a MÜPÁ-ban
2017. december 22.
Advent a várakozás, a karácsonyra való készülődés időszaka, melyhez sok néphagyomány kapcsolódik. A harmadik MÜPA program, amin szeptember óta részt vettünk, az „Advent hava - a téli napforduló népszokásai" címet viselte. Méltó záró programja volt az idei évnek. Már a műsor címe is utalt arra, hogy a néphagyományokhoz kötődő, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó előadást fogunk látni.