Kihívás napja

2021. május 27.

1Az 1982-ben Kanadából induló Kihívás Napját Magyarországon 1991 óta rendezik meg. A rendezvény célja a mozgásra, sportolásra és az egészséges életmódra való ösztönzés. Iskolánkban a kihívás napja alkalmából immár rendhagyó módon kerül megrendezésre sportrendezvényünk.

A méhek világnapja

2021. május 21.

20210520 093014„A méh számára a virág az élet forrása, és a virág számára a méh a szeretet követe, és mindkettőjük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és kapni egyszerre szükség és boldogság.” (Kahlil Gibran)

Egy elmaradt Fesztivál margójára

2021. május 19.

Kulturális FesztiválHa nem szól közbe az élet kiszámíthatatlansága, ma tartottuk volna a Gyógypedagógiai Intézmények fővárosi Kulturális Fesztiválját.

Az elmúlt évben bizakodtunk, hogy ebben az évben újra együtt lehetünk vidáman, izgulva, boldogan és a végén elégedetten – résztvevők és szervezők egyaránt -, hogy ezt is meg tudtuk csinálni.

Az elmúlt 40 évben beigazolódott, hogy a főváros gyógypedagógiai életében nagyon fontos ez az esemény. Örömünnep, majális ez azok számára, akik évente részt vesznek rajta.

Madarak és fák napja

2021.május 13.

IMG 20210511 090830„Itt a tavasz, tudod-e?
Leheletét érzed-e?
Virágszájjal rád nevet
virágszájú kikelet.
Rád füttyent egy bokorból
füttyös madár torokból.
Rügyes ággal meglegyint
s érzed, tavasz van megint.”
(Gazdag Erzsi: Itt a tavasz)

Fenntarthatósági témahét a digitális és a jelenléti oktatás határán

2021. április 30.

hívóképImmár 6. alkalommal került megrendezésre a Fenntarthatósági Témahét, melynek iskolánk rendszeres résztvevője. Idén, április 19-23. között az erdő, mint ökoszisztéma, a zöld gazdaság és a fenntartható közösségek témakörei kerültek a középpontba, és a Föld napját is a témahét ideje alatt ünnepeltük.

Ökoiskolaként kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy tanulóink figyelmét felhívjuk környezetünkre, környezetünk védelmére, és megtanítsuk nekik, miként tudják ők is óvni a Földet. Pedagógusaink a diákok egyéni képességeit figyelembe véve, differenciált feladatokkal, kreatív tevékenységekkel készültek, így biztosítva azt, hogy mindenki a saját szintjén, képességeinek megfelelően csatlakozhasson a témahéthez.

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech