gennaro logo new

Lezártuk a 2022/2023-as tanévet. A ballagás remek hangulatban telt. A képek magukért beszélnek!

20230616 101406

2023.06.20

Kezek2014-ben „Söndörgetünk, csicsogtatunk” címmel írtam a nemezelésről és már utaltam arra is, hogy iskolánkban a hagyományőrzés a komplex személyiségfejlesztés szerves részét képezi. Azon túl, hogy intézményünkben az oktatás-nevelés egyik meghatározó eleme a hagyományok őrzése, a különböző népi kismesterségekről gyűjtött ismeretek átadása, fontosnak tartjuk, hogy az életkori sajátosságok, a képességek figyelembevételével, diákjaink egy-egy technikát elsajátítsanak.

2023.06.16.

11 1 a 5A tanév vége közeledtével a készségfejlesztő iskola osztályai egy-egy kirándulás keretében élményekkel gazdagodva zárták le az évet.

A 11/1/a osztály a Margitszigetre látogatott el. Jártak a vadasparkban és a japán kertben, végül fagyizással zárták a napot.

A 11/3 és 12/3 osztályok közös kirándulást tettek a Budai arborétumban. A csodás természeti kincsek felfedezése után nem maradhatott el a fagyizás sem.

A 11/2 osztály erdei kiránduláson járt. Az Anna réten közösségi és ügyességi játékokat játszottak és a játszóteret is birtokba vették.

A 10a osztály Martonvásárra utazott vonattal. Számos élménnyel gazdagodtak az Agoverzumban, bejárták a Brunszvik kastélyt és a Beethoven emlékmúzeumot is.

A 12/2 – háztartástan modult végző - osztály ellátogatott a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba, ahol a kiállítás megtekintésén túl interaktív foglalkozáson is részt vettek. Tanulóink itt is be tudták mutatni a vendéglátás azon tevékenységeit, amelyeket az Ízlelő étteremben tanultak a gyakorlat során.

View the embedded image gallery online at:
https://gennaroiskola.hu/hirek?start=70#sigFreeIdbd176881d9

 

Az M1 Esély című műsora is számot adott a rendezvényről, amely az alábbi linken tekinthető meg. A rólunk szóló hír a műsor 5. percétől látható.

https://mediaklikk.hu/video/esely-2023-06-17-i-adas/

2023.06.07.

Díjátadó


A tegnapi nap, 2023. június 6-án került sor a Tankerület Kiváló Pedagógusa 2023 és a Tankerület Kiváló Dolgozója 2023 díj átadására a II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Remek munkája elismeréséül intézményünkből Pletser Ágnes kapta a Tankerület Kiváló Pedagógusa 2023 díjat, Pokol Andrea iskolatitkár pedig a Tankerület Kiváló Dolgozója díjat.

Szívből gratulálunk kollégáinknak a megérdemelt elismerésért!

2023.06.05.

IMG 1f964ad72bc2f5b4a2f4fbf22832f973 VKöszönjük Kőrösi Eszternek a segítséget és a támogatást, valamint a Karitatív Csapatépítők lelkes munkáját, melynek eredményeképpen tovább szépült intézményünk.

Hálás köszönet a segítségükért!

A párás, esős idő ellenére jó hangulatban rendeztük meg a 47. Gyógypedagógiai Intézmények Fővárosi Kulturális Fesztiválját. A reggeli hivatalos megnyitó után négy helyszínen kezdődtek a fellépések. Tánc, vers és prózamondás, dráma/mesejáték és zene/ének kategóriában mutatták be tanulóink műsorszámaikat. A megjelent 27 intézmény 355 fellépője az eredményhirdetés után megebédelt majd kapcsolódva a vendégül meghívott környékbeli iskolásokkal, közösen vettek részt a délutáni programokon. Nagy sikere  volt idén is a Béla Műhely interaktív zenélésének és a kutyás foglalkozásoknak. Az ÉFOÉSZ kollégáival való ismerkedés egy új színfoltja volt a Fesztiválnak. A Szeretetszínház előadása pedig magával ragadta a közönséget, diákjaink egyként izgultak a szereplőkkel, hogy megtalálják Ózt, a nagy varázslót.

Bízunk benne, hogy jövőre ismét együtt lehetünk!!! Mindenkit várunk szeretettel! :)

View the embedded image gallery online at:
https://gennaroiskola.hu/hirek?start=70#sigFreeId8c5d338aa6

2023.05.26

349680542 1519010875572067 7985332395774939537 n2023.05.26-án iskolánk alapítványa – a Hegyhát Alapítvány a sérült gyermekekért - támogatásával látogatást tettünk a budakeszi DogFlow Arénába. Az arénában különböző típusú kutyák képzése, sportja zajlik. Az iskolánkba érkező terápiás kutyák is itt szoktak edzeni.

A diákok nagyon jól érezték magukat ezen a kutyás programon. Érdekes volt megfigyelni a kutyusokat edzés közben. A programban közös feladatokra is volt lehetőség, és természetesen a kutyusokat meg is lehetett simogatni.


Forrás: Hegyvidék TV

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech