gennaro logo new

2017. május 19.

hegyvidek program160Gyógypedagógiai Intézmények Kulturális Fesztiválja kiállta az idő próbáját, hiszen 43 évvel ezelőtt, 1974-ben rendezték meg először néhány gyermek részvételével. Most, ezen a gyönyörű tavaszi napon 33 intézmény 650 tanulója, 284 kísérővel volt a vendégünk. Öt művészeti ágban (zene - énekkar, vers- és prózamondás, mesejáték, báb, tánc) 173 produkciót tekinthettünk meg, minden résztvevő nagy gyönyörűségére.

2017. május 03.

hegyvidek program1602016-ban a mi iskolánk nyerte a Hegyvidéki Önkormányzat és a MOL Multipont program pályázatát, amelynek során kétmillió forint támogatást kaptunk tanulóink fejlesztő eszközökkel történő ellátására. Pokorni Zoltán polgármester úr és Szollár Domokos a MOL kommunikációs igazgatója jelenlétében az adományozásra ma került sor.

2017. április 30.

KIMITTUD17 WEB031Alapos felkészülés és izgatott várakozás előzte meg a Ki mit tud? vetélkedőt, melyet április 27-én rendeztünk meg. A 14 színvonalas produkció között volt vers, tánc, ének, zene és mesejáték is. A zsűri döntése után egy fergeteges buli következett, ahol a diákok kipihenhették a fáradalmakat.

2017. április 22.

kép1Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból minden évben három tanulónk egy-egy verssel tiszteleg a magyar költészet nagyjai előtt. Farkas Ottó Arany János: A vígasztaló , Mayer Nikolett Weöres Sándor : Birka- iskola, Németh Csaba pedig Weöres Sándor: Csiribiri című versét szavalta el osztályról osztályra járva.

2017. március 28.

avagy
Álom és valóság a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált oktatásáról

3kepSokszor írtam már arról a kérdésről, hogy hogyan kapják meg a közoktatási ellátást a fogyatékos gyermekek? Együtt, egy iskolában, integráltan neveljük ép társaikkal, vagy szegregáltan, külön erre a célra létrehozott gyógypedagógiai iskolákban? Volt, hogy igyekeztem tárgyilagosan bemutatni a törvényi szabályozás kereteit, a lehetőségeket, bíztatva a szülőket arra, hogy megismerve jogaikat, lehetőségeiket a gyermekük sajátosságainak, személyiségének megfelelő ellátási formát választva segítsék őket a közoktatás buktatóit leküzdeni.

2017. március 15.

17310851 1613600385335516 864993483 oAz 1848/49-es forradalom és szabadságharc Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseménye, éppen ezért ünnepeljük meg minden évben méltóképpen, ápolva a szabadságharcos hősök emlékét.
A Színjátszó kör ünnepi műsora közben átéreztük a hősök önfeláldozását, a szabadság utáni vágyat, a nemzethez tartozás élményét.
A tavasz egyik legszebb ünnepén a szívünket és a lelkünket is ünneplőbe öltöztettük.

2017. március 10.

LOGÓAz alábbiakban letölthető a 2017-2018-as tanévre jelentkezők felvételi jegyzéke a készségfejlesztő szakiskolai előkészítő 9. évfolyamra.

2017. február 17.

mupaKétnaposra sikeredett idén a farsang diákjaink számára a Művészetek Palotájának köszönhetően. Az iskolában tartott farsangi mulatságot követően 34 tanulónkkal részt vettünk a MÜPÁ-ban megrendezett Farsangi vigalom című előadáson. A Turai Hagyományőrző és Ifjúsági Táncegyüttes, illetve Navratil Andrea produkciója révén megismerkedhettünk népi hagyományokkal, játékokkal, sőt még közös éneklésben is részünk lehetett. Egy igazi időutazás volt ez, tele jókedvvel, vigalommal.

2017. február 09.

DSC 0302Vannak olyan programok iskolánk életében, amelyet a gyerekek, fiatalok már akkor elkezdenek várni, amikor éppen hogy véget ért. Ilyen esemény a farsang, amelyre ebben az évben is lázasan készülődtek tanulóink.
A mulatságot az ötletesebbnél ötletesebb maskarák, osztályprodukciók felvonulása nyitotta. Három tagú zsűri értékelte a jelmezeket. Amíg az eredmény megszületett, addig a gyerekek a mulatság elengedhetetlen „kellékét" a farsangi fánkot falatozták.

2017. január 29.

IMG 7856 1A Holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján a Verolino szobornál tisztelegtünk az áldozatok emléke előtt. A szakiskolai osztályokban a fiatalokkal a kompetenciáiknak megfelelően beszélgettünk erről a vészterhes korról, névadónk szerepéről.

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech