Fenntartó:
Közép-Budai Tankerületi Központ
Tanévzárás 2016/2017
2017. június 26.
Az idei tanévzáró nagyon vidám hangulatban telt. Részben azért, mert az utolsó tanítási napot követően a nyári tábor élménydús programjai felhőtlen szórakozásban részesítették a gyermekeket, fiatalokat, részben azért, mert a végzős szakképző osztályok sikeresen levizsgáztak. Ezen a napon gondtalanul lehetett várni a tanév lezárásának hivatalos bejelentését.
"Itt ma minden értetek, miattatok történik"
2017. június 15.
Hagyományainkhoz híven ma, az utolsó tanítási napon ballagott el két végzős szakképzési osztályunk. A virágokkal díszített iskola osztályait végig járva bizony egy-egy könnycsepp is kicsordult a ballagók és a pedagógusok szeméből.
Esély: "A gyógypedagógiai intézmények tanulói is tehetségesek"
2017. június 08.
Így látta Fesztiválunkat, amely a gyógypedagógusok és az intézmények összefogásának eredményeképpen 43 éve létezik, az MTV Esély című műsora.
Kihívás napja, sport-tematikus nap
2017. június 07.
Már hagyománynak számít intézményünk életében, hogy a tavaszi időszakban sportnapot tartunk a „Kihívás napja" alkalmából.
Idén első alkalommal neveztünk a Magyar Szabadidősport Szövetség által meghirdetett Kihívás Napja sporteseményre, melynek célja az iskolák tanulói figyelmének felhívása a sportra, a közösségi játékokra, az egészséges életmódra, kedvteremtés a rendszeres sportoláshoz.
"... mert vétkesek közt cinkos aki néma..."
2017. május 06.
avagy személyes gondolatok az un. Taigetosz törvénnyel kapcsolatban
Ennek a Babits idézetnek a gondolatisága többször felmerült életem során olyan helyzetekben, amikor úgy éreztem, hogy ki kell állnom valaki, vagy valami mellett. Főleg a hivatásomul választott gyermekcsoport boldogulása, fejlesztése, ellátása ügyében teszem, tettem meg többször. Úgy érzem, most sem mehetek el szó nélkül az események mellett.