gennaro logo new

2017. május 01.

20170426 131721Nemrég még havas kép köszöntött bennünket hegyeinkben és iskolánk körül is. A Fővárosi Önkormányzat jóvoltából tanulóinkkal zoopedagógiai programon vehettünk részt a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Izgultunk, hogy a szabadtéri programra jó időnk legyen. Az időjárás szerencsére kedvezett nekünk, végre beköszöntött az igazi tavasz, így szép, napsütéses időben, nyíló virágok között kellemes sétát tehettünk.

2017. április 19.

csoportÁprilis elején egy kisebb csoporttal, tizenhárom diákkal és öt pedagógus kísérővel ismét a Szemlő-hegyi-barlangba látogathattunk, így azon fiataloknak is volt lehetőségük megcsodálni a föld alatti világ szépségeit, akik a múltkori alkalommal nem fértek be a csoportba.

2017. március 05.

tavasz01Ismét beköszöntött a tavasz a „Tündérországba". Az elnevezést Ammerné Nagymihály Emíliától, iskolánk igazgatójától kölcsönöztem, aki egy korábbi cikkében így méltatta ligetes udvarunkat.
Amíg kertünk fehér csipkeruháját zúzmarából, hóból, jégből a természet alkotta, addig virágos, tavaszi öltözékének összeállítását szorgos gyermeki kezek munkája is segíti.
Az udvaros és háztartástan szakos fiatalok gyakorlati foglalkozásaik során órákat töltenek a kertben. Az osztályközösségek saját ágyásaikat gondozzák. Dicséretet érdemlő aktivitásuk eredménye önmagáért beszél.

2017. március 06.

DSC 0002Nagy az öröm a felnőttek és tanulóink körében is. Elkészült a felújított tankonyhánk. 20 éves elavult konyhánkat 2017-ben sikerült XXI. századi, minden igényt kielégítő tankonyhává átalakítani, melyben gyermekeink képességeik szerint elsajátíthatják a minél önállóbb életvezetéshez szükséges konyhatechnikákat. Megtanulják a konyhai eszközök használatát, azok tisztántartását, a konyha takarítását, a konyhai hulladékok szelektív gyűjtését és a legfontosabbat: egyszerűbb ételek elkészítését. Az ételkészítéshez az alapanyagok előkészítését, az ízléses tálalás fortélyait, a kulturált étkezés szabályait.

2017. március 03.

20170301 101001Kellemes programmal kezdődött az idei tavasz az iskola tanulói számára. Március 1-jén, szerdán egy kisebb csoporttal, tizennégy diákkal és hat pedagógussal a Szemlő – hegyi – barlangba látogathattunk.

2016. december 20.

15303865 1888487438038412 993975871 o„Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb.... És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket."
(Pilinszky János: Advent)

2016. december 19.

termelo 6Nagy meglepetés volt számunkra, hogy ebben az évben, Pokorni Zoltán polgármester úr javaslatára, a Szövetség az Élő Tiszáért Városmajori Termelői Piac adományát a mi iskolánk kapta.
A termelők saját termékeikből állították össze a gazdag élelmiszercsomagot, amely a zöldség- és gyümölcsféléken kívül péksüteményt, mézet, lekvárokat, szörpöt, tejterméket, száraztésztát, kolbász- és szalámiféléket is tartalmazott. A sokféle élelmiszer mellett egy nagyon szép, kézműves karácsonyi kopogtatóval is megleptek minket.

2016. november 28.

kep 1Iskolánkban fontos feladatnak tekintjük, hogy segítsük a diákok kortárs kapcsolatainak alakítását. Ehhez mind a tanórai, mind a szabadidős lehetőségeket igyekszünk kihasználni, szocializációs folyamataikat minél jobban erősíteni.
Fejes András így fogalmazza meg a szocializáció gondolatát:
„A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés folyamata, amely során az egyén megtanulja megismerni önmagát és környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és az elvárt viselkedésmódokat."

2016. október 14.

elemIntézményünk benevezett a CCR REBAT Nonprofit Kft. és a Földbarátok közös szervezésében megrendezésre kerülő használt mobil- és elemgyűjtő versenyre. A verseny egyik célja a környezetvédelmi szemléletformálás, az, hogy mindenki megtanulja, hogy az elektronikai hulladék (pl. a mobiltelefon, az elem és akkumulátor) helye nem a háztartási hulladékgyűjtőkben van.

2016. július 03.

20160623 102746„Ó-IÓ-CIÓ-ÁCIÓ-KÁCIÓ-AKÁCIÓ-VAKÁCIÓ!" – készült a díszes felirat a tanév végének közeledtével a tantermekben. A gyerekek már nagyon várták a nyári vakációt és a napközis tábor programjait.
Iskolánk, mint minden évben, az idén is nyári napközis tábort szervezett tanulóinknak a nyári szünet első két hetére. A gyerekeknek nagyon sok érdekes és élvezetes programban lehetett részük ez alatt az idő alatt.

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech