gennaro logo new

2013. december 26.

A szünet előtti utolsó tanítási napon művészeti tematikus napot tartottunk. Három évvel ezelőtt kezdtünk ilyen projektszerű rendezvényt szervezni, amelyen a különböző művészeti ágakkal ismerkedhetnek, tevékenykedhetnek iskolánk tanulói.

2013. december 22.

Intézményünkben a hagyományokhoz híven december 20-án tartottuk vacsorával egybekötött karácsonyi ünnepségünket.
Az iskola tanulói és dolgozói, a szülők és a meghívott vendégek az Igazgató Asszony ünnepi beszéde után a Színjátszó szakkör előadásában A kis gyufaárus lány adaptációját láthatták. Ezt követően az Énekkar és az Ezer Szál zenekar karácsonyi dalokat adott elő.
A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolából érkező fiataloktól az ünnephez illő verset és dalokat hallhattunk.
Az elmúlt évben is nagy sikere volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Gyakorlóiskolájából érkezett növendékek hárfajátékának. Ebben az évben is karácsonyi dalok előadásával és közös énekléssel emelték az ünnep fényét.
Szeretetben, az együttlét örömét megélve töltöttük el az estét.

2013. december 06.

Ma reggelre a mi iskolánkba is megérkezett a Mikulás. A szakiskolai osztályokban az ablakba volt készítve a sok-sok finomsággal megrakott csomag. Ebben az iskolában minden gyerek nagyon jó lehetett egész évben, mert a kitisztított cipőktől is eltekintett.
Az autista gyermekekhez személyesen látogatott el a képek tanulsága szerint, az ott tanulók nagy örömére.

Köszönjük Mikulás bácsi!

 

2013. október 25.

Az őszi szünet előtti utolsó napon került sor az iskolai diákönkormányzat javaslata alapján megszervezett kirándulásra. A tanítás nélküli munkanap programja nagy népszerűségnek örvendett a diákok körében. Egész héten a kirándulást várták, aminek több uticélja volt. A leghosszabb útvonal a Tündér-szikláig vezetett, de voltak olyan tanulók, akik a kísérők által szervezett játékos programokon maradtak inkább. A szép napos időben mindenki jól érezte magát, élményekkel gazdagodva, feltöltődve kezdődhetett az egy hetes pihenés.

2013. október 22.

Méltóságteljes és megható ünnepi műsorral tisztelegtünk az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt.

2013. október 4.

Iskolai ünnepség keretében emlékeztünk azokra a magyar honvédtisztekre, akiket a szabadságharc bukása után az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt 1849. október 6-án Aradon kivégeztek.

2013. szeptember 6.

Iskolánk 2010. szeptember 3-án vette fel mons. Gennaro Verolino püspök apostoli nuncius nevét. Minden évben ezen a napon névadónkra emlékezünk egy ünnepélyes koszorúzás keretében.

2013. szeptember 2.

A 2013/14-es tanév tanévnyitó ünnepségét 2013. szeptember 2-án tartottuk. Az új és régi tanulók nagy izgalommal és várakozással érkeztek meg az iskolába, ahol bemutatkoztak az új pedagógusok és segítőik is. Az ünnepség után mindenki a nyár folyamán kicsinosított osztálytermekbe vonult és megkezdődött a tanév.

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech