gennaro logo new

2019. október 13.

rajzolAz ENSZ a Világ Legnagyobb Tanórája keretében a 17 újonnan megfogalmazott Globális Célját szeretné megismertetni a gyerekekkel. Ez az "első nemzetközi oktatóprojekt, amelyen keresztül a gyermekek világszerte egy időben megismerhetik a fenntartható fejlődést szolgáló Globális Célokat, amelyek a társadalom kiemelt problémáira kívánnak megoldást nyújtani, többek között a mélyszegénység felszámolásával, az esélyegyenlőség megteremtésével, a minőségi oktatás biztosításával és a környezetünk védelmével." 

A fenntartható fejlődés régóta szerepel intézményünk szemléletében, elvei jelen vannak mindennapi tevékenységeinkben. 2017-ben, először csatlakozva a Világ Legnagyobb Tanórájához, megismertettük diákjainkkal azokat a globális célokat, melyeket figyelembe véve sokat tehetünk környezteünkért, a fenntartható fejlődés megvalósításáért. Tettük ezt tanulóinkra adaptálva; helyi, számukra is megvalósítható célokat, a mindennapi életvezetésükben megvalósítható tevékenységeket kijelölve, meghatározva. Így indultunk el tulajdonképpen a globalizáció felé is, hiszen tevékenységünk nem csak közvetlen környezetünkre hat. Fontosnak tartom, hogy ezt tanulóink megértsék, ezáltal ne elvégzendő feladatnak érezzék ezeket a tevékenységeket, hanem belső indíttatásból cselekedjenek. Cél, hogy tegyék magukévá a környezetvédelmi elveket, váljon a fenntartható fejlődés szellemisége életfelfogásuk részévé. Ezt az utat támogatja a Világ Legnagyobb Tanórája, aminek programjaihoz iskolánk minden évben csatlakozik.

 

Idei témánk, a biodiverzitás azért volt közelálló számukra, mert a legtöbb fiatal szereti a természetet, a növényeket és az állatokat. Fogékonyak a szépre, rácsodálkoznak az élővilág sokféleségére. Könnyen átérzik a problémát: mi lenne, ha kedvenc élőlényük nem lenne többé.... Beszélgetéseink során nagyon sok ötlet született arra, hogyan óvhatjuk meg az élőhelyeket, az ott élő élőlényeket.

 

Mindezt globálisan áttekintve, észrevétlenül bővítjük általános- és földrajzi ismereteiket, fejlesztjük szépérzéküket, szociális érzékenységüket és -viselkedésüket. Fogékonnyá tesszük őket a jóra, és megtanítjuk arra, hogy ők is felelősek cselekedeteikért, azokon keresztül környezetükért. Minden tevékenységük hatással van szűkebb vagy tágabb környezetükre, és azon keresztül önmagukra. Ha erre figyelünk, néhány lépést már tettünk a biodiverzitás megőrzéséért, hiszen az élővilág sokfélesége az élővilág stabilitása szempontjából rendkívül fontos. "A változatosság nem csak az élet sója, hanem a működésének a lelke is." (John Gribbin)

Schrantz Anett 
gyógypedagógus

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech