gennaro logo new

 

2022.03.30.

happy_het_1.jpgImmár tizenkettedik alkalommal került megrendezésre az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által meghirdetett HAPPY-hét, melynek célja a vízfogyasztás népszerűsítése hazánk iskoláiban és óvodáiban. A program 2022. március 21- 25-ig tartott.

E héten különös figyelmet fordítottunk tanulóink kellő mennyiségű folyadékbevitelére, a vízivás fontosságára. Március 22-én, a víz világnapjáról is megemlékeztünk.

Az öko-munkaközösség tagjai számos ötlettel, játékos feladattal és szakmai anyaggal segítette a pedagógusok munkáját az általános iskolában és a készségfejlesztő iskolában egyaránt.  A változatos programok, tevékenységek által tanulóink egyéni képességeikhez és életkori sajátosságaikhoz igazodva ismerkedtek, tanultak a folyadékpótlás pozitív hatásairól, a vízfogyasztás fontosságáról, továbbá a víz tulajdonságairól, előfordulásáról és védelméről. 

Igyekeztünk élményszerűvé tenni a vízivást tanulóink körében: egy előre elkészített sablonra vízcseppeket gyűjtöttünk, minden egyes pohár víz (2 dl) elfogyasztása után. Ezt minden nap összehasonlítottuk a naponta ajánlott 2 liter folyadékbevitellel (10 pohár). Így egész héten mindenki nyomon követhette, hogy kellő mennyiségű vizet ivott-e aznap.

Az általános iskolában a pedagógusok további vizes foglalkozásokkal gazdagították a hetet: kézműves tevékenységekkel, logikai játékokkal, mesék megtekintésével.

A készségfejlesztő iskolában minden egyes osztály plakátot készített, kiemelve a vízfogyasztás fontosságát és a víz élettani szerepét. Emellett a víz témakörét változatos módon és formában dolgoztuk fel: interaktív foglalkozások, ismeretterjesztő filmek, mesék megtekintése, vízzel kapcsolatos szólások, közmondások gyűjtése, versek felolvasása, népdalok, zeneművek meghallgatása, valamint PPT megtekintése a víz világnapjáról.

Diákjaink örömmel vettek részt a foglalkozásokon, melyek oldott, derűs hangulatban teltek. A sokszínű tapasztalatszerzés bővítette ismereteiket, mélyítette tudásukat. Bízunk benne, hogy a vízfogyasztás iránti igényük egyre inkább sajátjukká válik! 

Müller Éva
gyógypedagógus

 

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech