gennaro logo new

2021.11.06

boldog iskola oklIskolánk a 2018/2019-es tanévben csatlakozott a „Jobb Veled a Világ Alapítvány” Boldogságóra programjához. A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez. Célja, hogy kibontakoztassa az életszeretetet, hogy a gyermekek a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat és boldogságra képes emberré válhassanak. Továbbá vezérfonalat ad, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal és képesek legyenek megbirkózni a problémákkal.

A tavalyi tanévben iskolánk elnyerte az „Örökös Boldog Iskola” címet. Ennek a címnek a megtartására olyan intézmény pályázhat, amely a Boldogságóra programot igazoltan rendszeresen valósította meg a teljes tanéven keresztül legalább három tanulócsoportban. Ennek a feltételnek a mi iskolánk nemcsak megfelelt, hanem a tanév során több csoport és pedagógus is elnyerte a hónap csoportja, illetve hónap pedagógusa elismerést a program honlapjára feltöltött tevékenységeik alapján.

Az elnyert oklevelek minden alkalommal nagy örömet szereznek tanulóinknak, nekünk, pedagógusoknak pedig annak a megtapasztalása, hogy a fiatalok mindennapjainak észrevétlenül lett része a program során elsajátított számos gyakorlat, módszer és nem utolsósorban a pozitív gondolkodásmód.

A boldogság a sikernek nem csupán következménye, hanem oka is.”

(Richard Wiseman, pszichológus)

Latorcainé Vavreczky Mária
gyógypedagógus

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech