gennaro logo new

2021. augusztus 15.

ANE vagott2012-ben a Gennaro Verolino Iskolában az igazgatóváltás egybe esett azzal a fenntartói (Fővárosi Önkormányzat) akarattal, mely szerint a fenntartásában lévő gyógypedagógiai intézményekben átszervezi, racionalizálja a fogyatékkal élő tanulók szakképzését.
Mivel ekkor az iskola szervezete és képzési rendszere is ellentmondásokkal teli volt, a megbeszélésen – két napja kinevezett igazgató voltam – új jövőt vázoltak fel az iskola számára, amellyel teljes mértékben egyetértettem és azzal azonosulni tudtam.

 


Akkor kezdődött el az a hosszú innovációs folyamat, amely a mai napig tart, és az iskola teljes profilváltását eredményezte.
Az általános iskola kialakítása autizmussal élő értelmi fogyatékos tanulók számára – ebben az iskolában akkor évek óta nem működött általános iskolai oktatás.
A tanulásban akadályozott tanulók szakképzésének kifutó rendszerű megszűntetése, helyette az értelmileg akadályozott tanulók készségfejlesztő szakiskolai képzésének kiépítése, hiszen a szakképző osztályokban nagy számban voltak értelmileg akadályozott diákok, akik az OKJ-s vizsgát nem tudták letenni.
A gyermekotthoni ellátás megszűntetése, helyette az iskolába járó tanulók kollégiumi ellátásának megszervezése. A gyermekotthonban akkor már nagy többségben utógondozói elhelyezésben voltak 20 - 24 éves korú, más iskolákba járó fiatal felnőttek.
Mivel a kihívások engem mindig lelkesítettek, az új és új feladatok tovább gondolása, megvalósítása, az új lehetőségek kihasználása, megtervezése és megvalósítása hatalmas energiával töltött fel.
Az itt dolgozó kollégák egy része nehezen élte meg a profilváltást, főleg azt, hogy az ellátott gyermekek köre a szakképzésben megváltozik, a továbbiakban értelmileg akadályozott tanulókat fogunk tanítani. Az újonnan felvett munkatársaknak ez természetes volt. A mindennapi beszélgetéseken, team megbeszéléseken kívül nevelőtestületi értekezleteket tartottunk azért, hogy a tanulókkal foglalkozók megismerjék a tanulócsoport sajátosságait. Beindítottuk „A gyakorlat műhelyéből” című házi továbbképzésünket, amelyen évente 5-6 kollégánk adta át tudását többek között az iskola által ellátott gyermekek fejlesztési lehetőségeiről, a viselkedésproblémák kezeléséről, vagy a mérőeszközök használatáról.
Végül, a mindennapi nevelő-oktató munka és a fejlesztések megvalósítása során olyan nevelőtestület és szakmai közösség állt mögöttem, akiknek a nagy része azonosulni tudott az innovatív törekvésekkel, támogatta azt, vagy legalább is nyíltan nem ellenezte. Olyan, hogy valamilyen újító elképzelés mellé mindenki egy emberként odaáll, ritkán adatik meg, ezt itt sem sikerült megvalósítani. A változás sokaknak félelmetes. Lehet, hogy egyszerűen csak azért, mert féltik a jól megszokott rutinjukat, félnek attól, hogy ki kell lépniük a komfortzónájukból.

Altalanos a 02


A 2012/13-as tanévben öt gyermekkel indult el az első osztályunk az általános iskolában, majd évről évre egy-egy osztály indításával a 2019/20-as tanévben fejeztük be ezt a folyamatot. Mára a felmenő rendszerű nyolc osztályos általános iskola folytatásaként a 2020/21-es tanévben egy hosszú előkészítő folyamat és intézkedési terv elkészítése után megindult az autizmusban súlyosabban érintett, társult intellektuális képességzavarral élő, nagyrészt nem beszélő, gyengébb önkiszolgálási szinttel rendelkező tanulók készségfejlesztő iskolai képzése. A 2023/2024-es tanév végére tanévenként egy osztály indításával építjük fel az autizmus specifikus módszerekkel működő négy évfolyamos készségfejlesztő iskolai képzést számukra, amely csak az oktatás, az ismeretátadás módszertanában tér el a már jól működő másik képzésünktől.
És itt nem fejeződik be az autista gyermekek elhelyezési lehetőségeinek a bővítése iskolánkban, hiszen a most következő tanévben megvalósuló gyógypedagógiai óvodával lesz teljes a 2012-ben elinduló folyamat, amelyben 3 éves kortól 20 éves korig, 17 éven keresztül részesülhetnek közoktatási ellátásban az iskolánkba felvett autizmussal élő gyermekek.

szovott 5
Az értelmileg akadályozott tanulók készségfejlesztő iskolája kialakításának folyamatát a fogyatékos tanulók szakképzési rendszerének átalakítása is meghatározta. A tanulásban akadályozott tanulók irodai asszisztens képzésének megszűnése után a meglévő szövött-tárgy képzés mellé egy háztartástan, majd a következő évben egy udvaros szakot indítottunk el. 2017-ben, a modul rendszerű képzés bevezetése után megtartottuk mind a három szakokot, amelyekben 20 órában olyan gyakorlati ismeretek tanítunk, melyet az iskolai oktatásból kikerülve a mindennapi életükben használni tudnak a fiatalok.
A gyermekotthon átalakítása kollégiummá zökkenőmentesen történt. A növendékeket a meglévő lakásokban helyeztük el.

Banner JPG másolata


Az épület helyiségeit az új feladatokhoz kellett igazítanunk, amelyben a fenntartónk és később a működtetőnk messzemenőkig támogatta elképzeléseinket. 2013-ban megtörtént a kollégiumi lakások és a konyha teljes felújítása és a berendezés teljes cseréje, kialakításra került a sportpálya és ekkor került felújításra az aula. Beépítésre került az a gyönyörű bejárati ajtó, amely mind közül a legközelebb áll a szívemhez. Időközben nemcsak az iskola jelképe lett, de a tankönyveimben is megörökítettem őket.
2015-ben egy 35 és fél milliós beruházásnak köszönhetően új tantermek és fejlesztőszobák, a hozzájuk tartozó infrastruktúra kialakítására került sor.
Természetesen szakmai programokra is pályáztunk. Csak a legnagyobbakat említve a Kulturális Fesztivált mindig pályázat útján elnyert összegből finanszíroztuk, de a Hegyvidéki Önkormányzat és a MOL „Többet tehet, mint gondolná” pályázatán elnyert 2 millió Ft is sokat adott hozzá jó eszközellátottságunkhoz. Ezeken túl több kisebb, nagyobb elnyert pénzösszeg vagy tárgyi eszköz könnyítette meg mindennapi életünket.

gv rajz


Közben sok-sok szakmai és kulturális programot szerveztünk. Csak néhány eseményt említek meg, hiszen a honlapunkon minden programunkról részletes beszámoló olvasható. A pandémia kialakulásáig minden évben megrendeztük a Gyógypedagógiai Intézmények Fővárosi Kulturális Fesztiválját, amely biztosan sok gyógypedagógiai intézménybe járó diáknak adott maradandó élményt. Ezen a tehetséggondozó eseményen, ahol sajátos nevelési igényű tanulók mutatták be művészeti produkcióikat, évente 500-700 tanulót láttunk vendégül, 200-300 vendéggel, kísérővel. Több alkalommal ezernél is többen töltötték majális hangulatban nálunk ezt a napot. Boldogság, öröm, büszkeség sugárzott a gyermekek arcáról, miután bemutatott produkciójukkal sikert arattak, a zsűri értékelte teljesítményüket. Nagy öröm volt számunkra, hogy részesei lehettünk örömüknek.

DSC06984
Tanulóink nagyon szerették azokat az ünnepségeket is, amelyeken „csak” az iskola tanulói voltak jelen. A legjobban talán a farsangokat élvezték, de a karácsonyi ünnepségek, a Zene Világnapján tartott közös éneklések, vagy a különböző tematikus napok is nagy népszerűségnek örvendtek. Nagyon élvezték a gyerekek például a 2015-ben megtartott Fény Napját. Az UNESCO 2015-öt a Fény Évének választotta, ennek kapcsán tartottuk meg ezt a tematikus délutánt, amelyen önálló szervezésű programjainkkal kívántuk sajátos nevelési igényű tanulóinkhoz közel hozni a fény fogalmát. Volt itt kvízjáték, fényképezőgép nélküli fényképkészítés egy igazi fotólaborban, fényfestés, fénydiszkó világító karkötővel, hogy csak néhányat említsek a nap érdekes eseményei közül.
Szakmai programjaink közül kiemelkedő volt a 2015-ben megrendezett Verolino Konferencia, amellyel névadónk emléke előtt tisztelegtünk. A Verolino család képviselőin kívül jelen volt Őexc. Mons. Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, aki magyarországi szolgálata alatt több alkalommal látogatott el iskolánkba.
Megünnepeltük intézményünk fennállásának 50 éves évfordulóját 2017-ben, amelyre a fenntartó, a Fővárosi és a Hegyvidéki Önkormányzat képviselőin kívül a volt dolgozókat, azokat a szakembereket is meghívtuk, akik régen kapcsolatban voltak az iskolával.
Évekig adtunk otthont a Nemzeti Összetartozás Napjára szervezett Fővárosi program résztvevőinek, vagy a Határon túli magyarok találkozójának.
Mindeközben Örökös Boldog Iskola, Örökös Ökoiskola lettünk, tapasztalatcseréket szerveztünk és tapasztalatcserékre mentünk, bemutató órákat tartottunk, szülőklubot szerveztünk, szavaló-, sport- és rajzversenyeken, ökoiskolai vetélkedőkön indultunk, zajlott és zajlik az élet.

IMG 8627


Az iskola jelenlegi arculatát, kommunikációját folyamatosan és tudatosan alakítottuk ki. Ennek megvalósításához egy lelkes, innovatív, kreatív csapat szerveződött tele ötletekkel, tenni akarással. Olyan dinamizmust képviseltek, olyan gyors ütemet diktáltak, hogy az egyik terv még meg sem valósult, már a másikat kezdtük el.
Ennek eredményeképpen indult el az új honlapunk 2013 novemberében és nem sokkal utána már a Facebookon is megjelentünk. Új arculatunk lett új logóval, amely az új szellemiséget sugározta. Készítettünk kiadványokat, bemutatkozó filmeket, olyan kis filmeket, amelyekben az iskola tevékenységét és az itt tanuló gyermekeket mutattuk be.
A fejlesztéseket, programjainkat folyamatosan kommunikáltuk a saját csatornáinkon kívül a 12. kerületi és gyakran az országos médiában (TV, rádió, újság) is.

 gv

 

„Emike néni! Mosolyogj!” – mondta az egyik diákunk, amikor könnyek között elbúcsúztam tőlük.
Hát persze, hogy mosolygok, hiszen itt van egy jól felszerelt, gyönyörű iskola jól képzett, empatikus szakemberekkel, olyan gyermekkel, akiket öröm fejleszteni és nem utolsó sorban egy olyan ambiciózus következő igazgatóval, akinek jó szívvel adom át az iskolát.

Mindenkinek köszönöm az elmúlt kilenc évet!

Ammerné Nagymihály Emília

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech