2019. szeptember 02.

pencil-918449 960 720Mosolygósan, vidáman kezdődött a tanév iskolánkban. A gyerekek örültek az ismerős arcoknak, az új tanulók kíváncsian várták az eseményeket.
Igazgató asszony elmondta, hogy az iskola dolgozói napok óta azon fáradoznak, hogy minden, a bútorok, a tanszerek, a fejlesztő eszközök a helyükre kerüljenek, mire megjönnek a tanulók.

 

 

 


„Nagyon vártunk benneteket, hiszen aki a pedagógus pályát, hivatást választja, azt az tölti el jóérzéssel, ha benépesül az iskola. Engem, igazgatóként az tölt el örömmel, hogy tudom, egy jól előkészített tanévben kezdhetjük meg a munkát, amelyben a tudás átadásán kívül sok-sok program és fejlesztés vár rátok a tanév során, amely az épüléseteken kívül sok örömet is jelent majd számotokra. Ennek tudatában nyitom meg a 2019/2020-as tanévet." – fejezte be beszédét.

 

Gennaro Verolino Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech