gennaro logo new

Gennaro VerolinoMonsignor Gennaro Verolino
(1906 - 2005)
Gennaro Verolino 1906. november 3-án született Nápolyban. 1928-ban szentelték pappá, majd rövidesen a Szentszék diplomáciai szolgálatába állt. Kolumbiában, Olaszországban, Magyarországon és Csehszlovákiában szolgált. 1951 októberében szentelték érsekké, majd számos harmadik világbeli, elsősorban latin-amerikai államban volt nuncius.

Magyarországon 1942-től 1945 áprilisáig teljesített szolgálatot a budapesti nunciatura titkáraként. A II. világháború éveiben saját élete kockáztatásával igyekezett az üldözötteket menteni. Nehéz feladat volt az oltalomlevelek osztása és védett területek létrehozása a Szentszék számára juttatott néhány lakásban. Mindig lelkiismerete és hite tanítását követte, amikor sok ezer embert mentett meg. Verolino a többi lakossal együtt vállalta a megszállás és a bombázások veszélyét is.

"Nem, soha nem féltem. Hálás vagyok az égnek, hogy segíthettem több száz zsidó életét megmenteni" - mondta egy interjúban szerényen.

Az emberiségért végzett áldozatos tevékenységéért részesült elsőként életében Peer Anger-díjban, s kapta meg korábban a "Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje A Csillaggal" kitüntetést.

Büszkék vagyunk arra, hogy hazánkban először állíthatunk emléket egy önfeláldozó humanistának.

DSC 0165Gennaro Verolino szobra iskolánk udvarán
készítette: Boros Péter szobrászművész

 

Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech